Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Egy új beruházással ötödével több Nissin instant tésztaleves készülhet a kecskeméti gyárban, és háromszor annyit tudnak tárolni belőle.
A kecskeméti Nissin Foods Kft. 4,3 milliárd forintos beruházást hajt végre a városban, a japán tulajdonú élelmiszeripari vállalatnak a kapacitásbővítéséhez a kormány félmilliárd forint készpénztámogatást biztosít – jelentette be Szijjártó Péter csütörtökön.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a beruházással a cég 20 százalékkal bővíti az instant tésztaleves gyártási kapacitását, és háromszorosára a raktározási kapacitását.
Kurata Aya, a Nissin Foods Kft. igazgatója elmondta: a fejlesztés nagyjából 12 millió eurót tesz ki, ebből új gyártó- és raktáregységet építenek Kecskeméten, illetve új termékek bevezetését is tervezik. A beruházás 20 új munkahelyet teremt a cégnél.
Az 1958-ban alapított, instant élelmiszereket gyártó Nissin Foods mára már 16 országban van jelen, köztük Magyarországon, ahol az egyetlen európai gyártóegységük működik. A Kecskeméten előállított instant élelmiszerek 90 százalékát a nemzetközi piacokon értékesítik, 20 országba exportálják a termékeiket.
Kurata Aya elmondta, hogy a jövőben további kecskeméti bővítést is terveznek.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.