Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Népszava birtokába jutott fotókon látszik az egyik teherautón lévő Balaton Bútor Kft. felirat.
A végéhez közeledik a fővárosi Széll Kálmán téren álló egykori Postapalota felújítása, amit a Népszava szerint az is erősíteni látszik, hogy elkezdődött az ingatlan bebútorozása. Az épülethez ráadásul olyan teherautók érkeztek, melyek egyikén cikkük szerint jól kivehető volt a Balaton Bútor Kft. felirat.
A veszprémi székhelyű vállalkozás Matolcsy Ádám érdekeltsége, míg a Postapalota épületét az apja, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) birtokolja.
A Népszava megjegyzi, hogy a kisebbik Matolcsy néhány éve még arról beszélt az egyik kormányközeli újságnak, hogy a „színre lépésemet követően próbáltunk odafigyelni arra, ne induljunk olyan közbeszerzésen, amely miatt támadható a Matolcsy név. Éppen azért nem koncentráltunk a belföldi piacra, termékeink nyolcvan százaléka exportra ment.”
A lap most megkérdezte Matolcsy Ádámot, aki nem cáfolta, hogy az ő bútoraik kerültek a Buda Palotába, de hangsúlyozta, tartja magát korábbi nyilatkozatához.
Eszerint „a Balaton Bútor Kft. nem indul olyan közbeszerzésen, ahol a kiíró a Magyar Nemzeti Bank vagy annak bármilyen leányvállalata”. Ugyanakkor hozzátette, hogy a gyár „partnerei közt is szerepel kereskedő, viszonteladó, aki továbbértékesítheti a termékeinket, de ennek utóéletét cégünk nem követi nyomon”.
A cikkben kitérnek arra is, hogy az épület felújítását az MNB tulajdonában álló MNB-Ingatlan Kft. fogja össze, a Közbeszerzési Döntőbizottság pedig a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó állami tulajdonú cégnek minősítette korábban az MNB-Ingatlan jogelődjét. Az MNB-Ingatlan a Raw Development Kft.-t bízta meg a kivitelezéssel.
Az MNB-Ingatlan azt közölte a Népszavával, hogy „nincs, és nem is lehet ráhatása”, hogy a részfeladatokat kivel végezteti el az ingatlan teljes bútorozását 2,484 milliárd forintért vállaló Raw Development.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.