Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Az újonnan megrendelt oltóanyag már a második generációból való.
Az Európai Bizottság hamarosan újabb szerződést köt a Pfizerrel és a BioNTechhel 1,8 milliárd adag koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzéséről – közölte Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke az amerikai Pfizer gyógyszergyár belgiumi üzemében tett látogatása után pénteken.
Ursula von der Leyen a belgiumi Puurs városában található Pfizer-üzemet kereste fel. A látogatás után elmondta: a következő napokban aláírni tervezett új szerződés immár a harmadik lesz a két vállalattal között szerződések sorában,
de az első, amely második generációs, az újabb vírusvariánsok ellen is védelmet nyújtó vakcina szállítását teszi majd lehetővé 2022-ben és 2023-ban.
A Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinái lehetővé teszik az Európai Unió célkitűzésének megvalósítását, hogy az európai felnőtt lakosság legalább 70 százalékát július végéig beoltsák – tette hozzá.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.