Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Átdolgozhatja 2006-ban kitűzött, 2010-ig szóló stratégiáját a Mol – írta keddi számában a Népszabadság. A lapnak Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató azt mondta: a Mol igazgatósága az év második felében tűzi napirendre a stratégia értékelésének, esetleges módosításának kérdését, így azt egyelőre nem kívánja véleményezni.
A Népszabadság saját felmérésére hivatkozva azt közölte: a Mol-csoport számadatai egyelőre több tekintetben elmaradnak a 2006-ban tett, 2010-re szóló ígéretektől. Az olaj- és gázkitermelést 2005-höz képest az akkori mintegy napi 100 ezer hordónak megfelelő mennyiségről ígéretük szerint 2010-re megháromszorozták volna. Tavaly ez a szám 135 ezer volt. A befektetéseik megtérülési mutatója szintén nem éri el a kitűzött 15 százalékot.
Az immár a szlovák és a horvát nemzeti energiavállalatot is irányító, igen kiterjedt tevékenységet végző magyar csoport ugyanakkor több tekintetben már megközelítette vagy túllépte a 2006-ban megcélzott számokat – írja a napilap. Az üzemanyag-előállítás 2009-re majdnem megduplázódott, a Mol-töltőállomások száma immár bőven meghaladja az 1500-at, az eladósodottság pedig az ígért 30 százalékot csak néhány százalékkal lépi túl. A költségek is csökkentek, legalább az ígért 285 millió dollár mértékig.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.