Észbe kapott a kormány: több pénz lesz fűtésre

A kormány 65 milliárd forintot csoportosított át lakásfenntartási támogatásra a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint. Félő volt ugyanis, hogy az eddig rendelkezésre álló források nem lesznek képesek fedezni a szeptember 1-étől élő normatív támogatást.

  • unknown unknown
Észbe kapott a kormány: több pénz lesz fűtésre

Mint korábban megírtuk, a tegnaptól hatályos támogatási rendszerben már nem lehet gáz- és távhő-támogatást igényelni, csak az egységes lakásfenntartási-támogatást, amire az idén 22,5 milliárd forint állt rendelkezésre, ami lényegesen kevesebb volt a korábbi támogatási keretnél.

Horváth Szabolcs

A kormány most pótolta a forrásokat, s korábbi fűtéstámogatási célokat szolgáló pénzeket csoportosított át. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium költségvetési fejezetében szereplő „Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez alcímről 65 milliárd forintot vezetnek át a „Helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezetbe, ahol a normatív, kötött felhasználású támogatások között az egyes szociális feladatok támogatása alcím javára jegyzik be az összeget. A rendelkezés azonnali végrehajtásáért a nemzetgazdasági miniszter a felelős.