Tavaly, amikor Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) való szabadulásunk a nemzeti önrendelkezés felé tett lépés, még kevesen sejtették, hogy idén éppen a Fideszhez (egykor) közel álló szakértők (Mellár Tamás vagy Chikán Attila) bírálják majd a Matolcsy György nevével fémjelzett kormányzati gazdaságpolitikát. Többen arra is rámutattak (legutóbb a hvg.hu-n Oblath Gábor), hogy az IMF forrásai olcsóbbak lennének ma, mint az Orbán-kormány által választott piaci finanszírozás.

Akár igazuk van a kritikusoknak, akár nem, érdekes, hogy a mostanihoz hasonló „gazdasági szabadságharc”, már 1938-ban is komolyan felmerült a Horthy-korszak kormánypropagandájában, a Gömbös-kormányt követő Darányi-kabinet öntömjénezése közben. Már az 1938. január elsején megjelenő újévi Pesti Napló is megpendítette a jó hírt: „Magyarország visszaszerezheti a következő napokban gazdasági szuverenitását”. Ez a korabeli nemzetközi mumustól, az „akkori IMF-től” és ENSZ-től, vagyis a Népszövetségtől való megszabadulást jelentette. Bár már a Horthy-korszak vezető pénzügypolitikusai is óvtak ekkora elbizakodottságtól, Magyarország a frissen visszaszerzett pénzügyi függetlenség birtokában a gazdasági erőforrásait csakhamar a  fegyverkezési programja beindítására fordította, és az ország jó időre Németország sorsához csatolta a sajátját.

Függetlenség?

Ami a függetlenséget illeti, hazánk önállósága még ebben az évben, 1938-ban illuzórikussá vált, hiszen Hitler márciusban bekebelezte Ausztriát. Így aztán a velünk szomszédossá vált, hirtelen nagyra nőtt Németország egyre inkább befolyása alá vonta Magyarországot. Különösen azután volt ez így, hogy az első bécsi döntéssel – német és olasz támogatással – 1938-ban (átmenetileg) visszacsatolák a Felvidék déli sávját.

Korábeli montázs Fabinyi pénzügyminiszterről

Tolnai Világlapja

A Pesti Napló így írt: „Meg nem erősített genfi híradás szerint a Népszövetségi Tanács január 17-re összehívott ülésén meg fogja szüntetni Magyarország népszövetségi pénzügyi ellenőrzését és visszahívja Royal Tyler urat, aki hét éven keresztül biztosi minőségben az ország pénzügyi gazdálkodását kontrollálta”.

A lap szerint „sok valószínűség szól amellett, hogy e hír megfelel a valóságnak. Magyarország 1931-ben maga kérte pénzügyeinek népszövetségi ellenőrzését, mert a világgazdasági válság kitörése olyan helyzetet teremtett nálunk, hogy sem az állam, sem a magángazdaság nem tudott külföldi fizetési kötelezettségeinek eleget tenni”.

1931-ben belebukott a kormány a válságba

Amikor a nagy gazdasági világválság Magyarországra ért, a válság annyira súlyos volt, hogy a magyar kormány kénytelen volt 1931. július 13-án háromnapos bankzárlatot elrendelni, majd az arany- és devizakészletek vészes apadása miatt 1931. december 22-én teljes transzfermoratóriumot rendeltek el, ami Romsics Ignác történész szerint „minden külföldre szóló kifizetés” megtiltását jelentette. A válság következtében még 1931-ben megbukott a Bethlen István vezette kormány. (A válság kezdetéről, illetve a bécsi Creditanstalt 1931-es bukásáról Mementó-sorozatunk korábbi részeiben számoltunk be.)

A Pesti Napló akkoriban úgy látta, hogy az ilyen előzmények mellett, hét évvel korábban elrendelt népszövetségi ellenőrzésre „ma már nincsen szükség, mert az államháztartásunk egyensúlyát sikerült helyreállítani”. A Népszövetség végül január közepe helyett a hónap végén oldotta fel Magyarország pénzügyi ellenőrzését. „A Nemzetek Szövetsége megszüntette Magyarország pénzügyi ellenőrzését, s ezzel az állami életnek ezen az egyik legfontosabb terén újból visszanyertük teljes függetlenségünket és szuverenitásunkat” – írta a Pesti Napló január 28-án.

A lap nem fukarkodott a kormánypropagandával: „Hogy ezt a történelmi jelentőségű sikert elérhettük, abban az érdem kimagasló része kétségkívül Fabinyi Tihamér pénzügyminisztert illeti meg, aki a válságos évek alatt az ország pénzügyeinek az élén állott”. A Pesti Napló szerint azonban nem szabad megfeledkezni a korábbi miniszterelnökről, Bethlen Istvánról és az ő pénzügyminiszteréről, Bud Jánosról sem.

Egy dicstelen véget érő szereplő: Imrédy Béla

Dicséri a cikk Popovics Sándort, a Magyar Nemzeti Bank „első feledhetetlen elnökét” is, akinek „neve, egyénisége szinte egymagában is biztosítékot szolgáltatott arra, hogy a népszövetségi kölcsön valóban az ország talpraállításának érdekeit fogja szolgálni”. Megemlíti a cikk a Nemzeti Bank akkori, 1938-as elnökét, Imrédy Bélát, aki „Popovics Sándor tradícióihoz maradt méltó a világ pénzügyi közvéleményének megítélésében is”. Imrédy korábban Gömbös Gyula pénzügyminisztere volt, később Darányi minisztere lett a fegyverkezést felgyorsító Győri program végrehajtójaként, majd miniszterelnökké avanzsált, és e poszton hajtott végre utóbb a bukását hozó szélsőjobboldali fordulatot. A második világháború után halálra ítélte őt a Népbíróság, 1946-ban végezték ki.

A Pesti Napló nem fukarkodott a pénzügyi szektor dicséretével sem, hiszen „minden állami segítség nélkül úszta meg a bankválságot”. A lap szerint „a magyar pénzintézetek világszerte szinte egyedül állnak; mindenütt az államkincstár volt kénytelen sürgős segítséget nyújtani a bajbajutott bankoknak, míg itt fordítva történt: a bankok, bár maguk is bajokkal küszködtek, mégis abba a helyzetbe kerültek, hogy segítségére lehettek az államnak a nagy célok elérésében”. Érdekesség, hogy a 2007-2008-ban kezdődött világválság során is a magyar pénzintézetek erősen válságállónak mutatkoztak, és hazai kormányzati segítségre nem is igen volt szükség – sőt, pénzintézeti járadék mellé még nyakukba kapták a banki különadót is.

Mi is történt a Népszövetségben?

A korabeli MTI-tudósítás szerint a Népszövetség Tanácsa január 27-én tartott ülést. Ezen megtárgyalták a szervezet pénzügyi bizottságának jelentését, amely Magyarországgal foglalkozott. Ezután közleményt adtak ki, amely „rámutatott arra a javulásra, amely Magyarország államháztartásában az utóbbi években bekövetkezett”, és arra, hogy „Magyarország külföldi adósságainak zöme tekintetében megállapodásra jutott hitelezőivel”.

Végül is a pénzügyi bizottság azt javasolta a tanácsnak, hogy Royal Tyler, a népszövetségi megbízott fejezze be budapesti működését – amit a magyar kormány már előzőleg kért. A bizottság szerint  immár „elegendő lenne, ha a jövőben Magyarországról, úgy mint egyéb viszonylatokban, évente csak egyszer vagy kétszer kaphatna jelentést a Népszövetség pénzügyi szervezetétől oly módon, hogy ennek egy tisztviselője látogatna el időről időre Budapestre a szükséges felvilágosítások beszerzése végett”. (Tyler 1931-től 1938-ig dolgozott Magyarországon.)

Okosság, tisztesség, józanság

A népszövetségi döntés a kormánypropagandának utóbb kedvenc gumicsontja lett. Fabinyi pénzügyminiszter a magyar képviselőház pénzügyi és földművelésügyi bizottságának ülésén a döntést pár nappal később óriási lehetőségként írta le: „a pénzügyi felszabadítás ténye elsősorban erkölcsi elismerés, ami a nemzetközi életben rendkívül fontos, másodsorban azt jelenti, hogy szabadságunkkal most már magunknak kell okosan és józanul élnünk. Ne menjünk abba a végletbe, hogy most már szabadok vagyunk és így mindent meg tudunk csinálni, hanem miután szabadok vagyunk és vannak bizonyos erőforrásaink is, mutassuk meg, hogy nincs is szükségünk gyámkodásra, vezet bennünket a magunk okossága, tisztessége, józansága, mellyel tartozunk ennek a történelmi nehéz időket élő nemzetnek”.

Darányi Kálmán (jobbra) és Imrédy Béla

Magyar Nemzeti Múzeum fotótára

Mint ismert, ez a józanság  a „győri programban” öltött testet, melyet Darányi Kálmán miniszterelnök 1938. március 5-én Győrben járva hirdetett meg. Ez vezetett aztán óriási, egymilliárd pengős költekezéshez és hadiipari fejlesztésekhez – távlati eredménye pedig a háborús részvétel és a magyar hadsereg Don-kanyarban elszenvedett tragédiája lett.