Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Hárman is megelőzték Magyarországot a kelet-európai GDP-rangsorban

Az Európai Unió tagjai közé felvett kilenc volt szocialista (tag)állam közül három is megelőzte a rendszerváltás óta Magyarországot az egy főre jutó GDP alapján – derül ki a Világbank adataiból.

  • HVG HVG
  • +${remainingCount} szerző
Hárman is megelőzték Magyarországot a kelet-európai GDP-rangsorban

A csehek, a szlovákok és az észtek bruttó hazai terméke egy főre számítva tavaly már 25, 15, illetve másfél százalékkal magasabb volt, mint a hasonló magyar mutató. A kilencvenes évek elején fordítva állt a helyzet: a fejenkénti GDP 1993-ban az éppen önállósodott Csehország és Szlovákia esetében 12, illetve 18 százalékkal még elmaradt a magyarországitól, Észtország hátránya pedig nem kevesebb mint 31 százalékos volt.

Az egykori keleti blokk további négy (tag)államának gazdasági teljesítményét Magyarország produkciója ugyanakkor még 2010-ben is meghaladta az egy főre jutó GDP-adatok szerint, ám ők korábbi hátrányukból kivétel nélkül képesek voltak többet-kevesebbet lefaragni az utóbbi két évtizedben.

HVG

Míg Litvániában és Lengyelországban az említett adat az 1990-es évek elején még 46, illetve 51 százalékkal alacsonyabb volt, mint idehaza, 2010-ben a lengyel GDP (vásárlóerő-paritáson számítva) már mindössze 3 százalékra volt az itthoni mutatótól, s Litvánia is 15 százalékra megközelítette Magyarországot. Lettország ugyancsak sokat le tudott dolgozni egykori 54 százalékos hátrányából: tavaly már 29 százalékra megközelítette Budapestet.

Ha csak jóval lassabban is, de Románia is csökkenteni tudta a két gazdaság közti távolságot, a húsz évvel ezelőtti 48 százalékos lemaradást ugyanis 42 százalékra mérsékelte.

Mindez azt jelenti, hogy a régió felsorolt hét államához képest Magyarország gazdasági teljesítménye – a hazai politikai rendszer kivételes stabilitása és az alkotmányos mintademokrácia 2010 közepéig folyamatosnak mondható működése ellenére – viszonylagosan romlott, legalábbis az egy lakosra számított GDP-adatok tanúsága szerint.

HVG

A térségben voltaképpen csak két olyan posztszocialista ország akad, amelyeknél Magyarország relatíve jobban teljesített az utóbbi két évtizedben. A bolgárokkal szembeni, eredetileg 25 százalékos előnyét a magyar gazdaság időközben 36 százalékosra növelte, míg a Szlovéniával szemben mutatkozó 84 százalékos lemaradást 36 százalékosra volt képes mérsékelni.

A régión belüli erősorrend a rendszerváltás óta összességében tehát kedvezőtlenül változott Magyarország számára. A kilencvenes évek elején a fenti szempont szerint Szlovénia mögött még a térség második államának számító Magyarország az utóbbi két évtizedben regionálisan lecsúszott az 5. helyre, miután Csehország, Szlovákia és Észtország is lekörözte.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.