Több mint 30 év után deficites a japán külkereskedelmi mérleg

Hiányt mutatott tavaly Japán külkereskedelmi mérlege - 1980 óta most először. A pénzügyminisztérium szerdai közleménye szerint a 2011-es mérlegben körülbelül 2,49 ezer milliárd jen (24,5 milliárd eurós) deficit szerepel.

  • MTI MTI
Több mint 30 év után deficites a japán külkereskedelmi mérleg

A mérleghiány egyik fő oka a márciusi földrengés és a szökőár, a katasztrófa okozott nukleáris baleset, illetve az emiatt leállított atomerőművek áramtermelésének kiesése volt.

Japán drága energiahordozó importtal kényszerült pótolni a kieső termelést. Ugyanakkor nagy exportőr vállalatainak termelése is visszaesett a természeti katasztrófában sérült beszállítói kapacitás miatt. Csökkentette a japán exportot a jen árfolyamának emelkedése is. Az export emiatt összesen 2,7 százalékkal csökkent tavaly, míg az import 12 százalékkal emelkedett.

Elemzők szerint nehéz idők elé néz a japán gazdaság. "Kína, Dél-Korea és Németország egyre nagyobb konkurenciát támaszt" - mondta Jesper Koll, a JP Morgan tokiói szakértője. "A földrengés után még abból indultunk ki, hogy a kereskedelmi deficit csak átmeneti jelenség lesz" - mondta az RBS Securities vezető közgazdásza, Junko Nishioka. "Azóta azonban lassult a gazdasági növekedés Európában és az ázsiai feltörekvő országokban, előrejelzéseinket ezért módosítani kényszerültünk" - tette hozzá.

Az Egyesült Államok és Kína után a világ harmadik legnagyobb nemzetgazdasága nehéz évek előtt áll. Az éves GDP több mint kétszeresére rúgó adósságával Japán a legeladósodottabb ország a világon, versenyképességének romlása pedig megnehezíti a költségvetés rendbe tételét. Az ország lakossága elöregedőben van, ami a szociális és egészségügyi kiadások növekedését vetíti előre.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.