Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Jóváhagyta hétfő este az ír mentőhitel újabb, 950 millió eurós részletének folyósítását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa.
A szervezet közlése szerint a tizedik hitelrészlet folyósítása révén 20,83 milliárd euróra nő az IMF által Írországnak folyósított hitel összege. A dublini kormányzat 2010 decemberében állapodott meg az IMF-fel és az Európai Bizottsággal egy 85 milliárd eurós mentőhitelről.
Írország akkor azért került csőd közeli helyzetbe, mivel a hitelezési buborék kidurranása következtében az állam jelentős egyszeri bankmentési költségekkel szembesült. Akkor a bankfeltőkésítések egyszeri kiadása miatt egy évre 30 százalék feletti államháztartási hiánya volt az országnak.
Az IMF hétfő este kiadott értékelésében kiemelte, hogy immár egymást követő második évben nőhet idén az ír GDP, jóllehet csak lassú ütemben.
A szervezet szerint Dublin tartja magát a mentőcsomagban vállalt konszolidációs pályához, amelynek értelmében a GDP-arányos államháztartási hiány 2015-ben csökken 3 százalék alá. Az államadósság idén tetőzhet, 123 százalékos szinten.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A miniszterelnök szerint lengyel kollégája utálja őt.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.