Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Magyar betegség terjed Közép-Európában: a korábban az Orbán-kormány által véghezvitt változtatás mintájára már a lengyel kormány is azt tervezi, hogy visszafordítja a korábbi nyugdíjreform eddigi eredményeit és bekebelezi a magánpénztárakban lévő vagyont - írta a Forbes magazin véleményrovatában két szakértő.
A magyarországihoz hasonló államosításhoz vezethet annak a lengyelországi kormányzati tervnek a megvalósítása, amelyet Donald Tusk kormányfő jelentett be szeptemberben - írta a Forbes magazinban megjelent véleményében Marek Tatala, a lengyel FOR kutatóintézet közgazdásza és Fred Roeder egészségüggyel foglalkozó szakértő, a Young Voices érdekvédelmi szervezet igazgatója.
A lengyel kormány a magánkasszák vagyonának a felére tenné rá most a kezét, de bizonyos jelek arra mutatnak, hogy akár az összegyűlt befizetések másik felére is igényt tarthatnak majd a jövőben. A lengyel nyugdíjpénzek államosítása nem vezetne fenntartható költségvetési konszolidációhoz, ráadásul eltüntetné azokat a korábbi erőfeszítéseket, amelyeket Lengyelország az elmúlt két évtizedben tett a növekedés és prosperitás megeteremtésére - írta a két szakértő.
Az Európai Bizottság és az IMF azonban nem kezdte el kongatni a vészharangot a lengyel tervek miatt, "nem állította meg a második Magyarországot". Viszont ha a folyamatnak nem szabnak határt, a nyugdíjrendszereket érintő szabályok "orbanizációja" egész Európában elterjedhet - közölték a szerzők. "A magyar-lengyel rossz példával azt kockáztatják, hogy a régió populista hangjai nagyobb hatalmat és további érveket kapnak" - közölte a cikk.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.