hvg.hu: Mit nyer Európa és az Egyesült Államok a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerséggel (TTIP)? Az önök agytrösztje 0,5 és 0,7 százalék közötti GDP-növekedést jósol az egyezmény hatására Európában (Amerikában ez 0,3 és 1,3 százalék között mozogna). Ez annyira nem tűnik soknak.

Jacob Funk Kirkegaard: Szerintem ekkora gazdasági növekedés se elhanyagolható, főleg az Unió déli tagállamaiban, ahol eleve alacsony a bővülés. Ráadásul ez olyan, egészséges növekedést hozna, amely nem jár további kormányzati kiadásokkal, és nem nő tőle az államadósság. A kereskedelem liberalizálásából származó növekedés miatt ugyanis nő a termelékenység, és a hosszú távú gazdasági teljesítményre is serkentőleg hat. A kereskedelmi partnerség nem csak a gazdasági növekedésről szól, hanem annál sokkal többről: lehetőséget biztosít ugyanis Európának és ez Egyesül Államoknak, hogy közösen lefektessenek globális ipari szabványokat, például a környezetvédelem és az adatvédelem terén, meg még egy csomó másik területen. Látva az EU és az Egyesült Államok gazdaságának méretét, ez a partnerség egy valós lehetőség arra nézve, hogy bármi, amiről majd megegyeznek a tárgyaló felek, globálisan elfogadott szabállyá váljon. Ha versenyképesek akarnak maradni, akkor ezt át kell vennie a legtöbb feltörekvő gazdaságnak, például a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) országainak is. A TTIP tehát maximalizálja az EU és az Egyesült Államok politikai befolyását egy többpólusú világban. És ne felejtsük el, hogy van egy geopolitikai eleme is: megerősíti ugyanis az euroatlanti kapcsolatokat, azt a gazdasági kapcsolatrendszert, amely amúgy is világ legerősebbje. Idáig a NATO-féle biztonságpolitikai együttműködés jelentette a kapcsolatok alapját, manapság viszont nem árt az sem, ha a befektetési és kereskedelmi alapjai is le vannak fektetve.

Jacob Funk Kirkegaard

hvg.hu: De ha Európa és Amerikai összehangolja a szabványait, az európai nézőpontból a szabványok gyengülését, felvizezését jelenti, nem? Hiszen Európa ezen a téren sokkal szigorúbb.

J. F. K.: Én ezt nem így fogalmaznám meg. Úgy gondolom, mindkét oldal nyer is, veszít is valamit ezen a téren. Lesznek olyan európai szabványok, amelyek ezt megszenvedik: ilyen például az amerikai, klórban tisztított csirke, amely idáig még nem elfogadott Európában. De ez nem jelenti azt, hogy felvizeznénk a szabványokat, legalábbis nem annyira, hogy az ne legyen elfogadható az állampolgárok számára. Ráadásul viszonzásképpen az Egyesült Államoknak is el kell fogadnia és át kell vennie bizonyos európai szabályokat, hogy azok is eljussanak így globális szintre. Legyen például a GMO (genetikailag módosított organizmusok) a példa: ha Európa valamennyivel csökkenti az elvárásait, az a kontinensen lakóknak probléma, de azt is jelenti, hogy cserébe az a szint, amelyben megegyeznek, lehet innentől a globálisan elvárt szint a szója vagy a gabona terén. Tehát nemcsak a Föld lakosságának Európában élő, alig tíz százaléka fogja betartani ezeket a szabályokat, hanem szinte mindenki. Amerika nem fog szerintem olyan szintre lemenni a GMO-szabályok terén, ami a tudományos kutatások szerint káros lenne a lakosság számára. Európa és Amerika másképpen gondolkozik arról, hogy mikor veszélyes egy élelmiszer, és éppen emiatt nehézkes és komplex a tárgyalási folyamat is most a TTIP esetében. Ezért is fog sokáig tartani. De szerintem az, hogy ezek a szabványok globálissá válnak, egy hatalmas nyereség a világnak.

hvg.hu: Amerikában hogyan értékelik az európai GMO-ellenességet? Protekcionizmusnak vagy őrültségnek tartják?

J. F. K.: Szerintem mindkettő igaz. Vannak, akik úgy gondolják, csak a saját iparukat védik az amerikai konkurenciától, amikor mondjuk GMO-ellenes szabályokat hoznak, mások meg azt mondják, ez valami felesleges felhajtás nemlétező veszélyek körül, aztán persze vannak olyanok is, akik egyetértenek a GMO-k korlátozásával. Igazából az egész európai-amerikai nézetkülönbség mélyén egy filozófiai probléma található: az európai törvényalkotók és kutatók sokkal óvatosabbak, azt mondják „lehet, hogy ez veszélyes, ezért korlátozzuk”, és ezt a felfogást osztja a közvélemény is. Ezzel szemben az amerikaiak azt mondják, „ha nem öl meg, akkor erősebbé tesz”, és ezért nem is várják el, hogy bizonyítva legyen, hogy egy adott élelmiszer nem veszélyes, amíg az ellentéte nem bizonyított. Ez nem azt jelenti persze, hogy az amerikaiak mindenképpen vegyszereket akarnának fogyasztani, vagy önpusztító életre vágynak, hanem azt, hogy más számít náluk biztonságosnak, azaz kevesebb bizonyítékkal is beérik ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat.

hvg.hu: Azt is felhozzák a kritikusok, hogy a tárgyalások nem transzparensek, nem lehet tudni semmit arról, hogy hol tart a folyamat, és miről is fog szólni végül a partnerség.

J. F. K.: Ez igaz, tényleg titkolóznak a tárgyaló felek. Ehhez én két dolgot fűznék hozzá: egyrészt ez a tárgyalás olyan mint a póker, egyik oldal sem akarja megmutatni a másiknak, hogy milyen lapok vannak a kezében. Szóval úgy próbál Amerika és Európa is játszani, hogy lehetőleg kevesebbet kelljen feladnia, mint a másiknak. Ez nem újdonság, általában a nagyobb kereskedelmi szerződéseket így tárgyalják. Másrészt viszont van egy probléma is ezzel a stratégiával. Ugyanis a titkolózás – hogy a közvélemény nem tudhat a részletekről – nem túl előnyös egy olyan helyzetben, amikor többről van szó, mint csak a vámok mértékéről. A közvéleményt talán nem érdekli annyira, hogy öt vagy tíz százalék a vám egy bizonyos terméken, de annál jobban izgatja, hogy két százalék vagy annál sokkal több genetikailag módosított organizmus van a szójában vagy kukoricában, amit vásárolt. Szerintem ilyenkor teljesen normális, hogy a közvélemény többet akar tudni a részletekről, és ehhez igazodniuk is kell a tárgyalófeleknek. Szerintem az, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a tárgyalások dokumentumait, már ebbe az irányba mutat. Ráadásul az egész egy tanulási folyamatnak is része, hiszen sem Európa, sem az Egyesült Államok nem tárgyalt még ekkora méretű szerződéseket.

hvg.hu: Kik lesznek a nyertesei és a vesztesei ennek az egyezménynek? Mi lesz például a fejlődő országokkal?

J. F. K.: Szerintem ezt nagyon korai megmondani. Most még nem lehet tudni például, mely iparok tartoznak majd az egyezség alá, és melyek nem. Az Egyesült Államok például nem szeretné, hogy a pénzügyi szolgáltatások benne legyenek a partnerségben, egyes európai országok meg az audiovizuális és szórakoztató szolgáltatásaikat védenék az amerikai konkurenciától. Könnyen lehet, hogy ezek aztán ki is maradnak a szövegből, ami persze csökkenti az egyezség globális hatását. Azt nem zárom ki, hogy egyes szektorok vagy országok veszítenek a partnerségen, ez az ehhez hasonló egyezségek velejárója: a nyereségek szétszórtan érződnek, míg a veszteségek egyes helyszíneken koncentrálódnak. Könnyen lehet, hogy egyes országok inkább veszítenek a partnerségen, mint sem hogy nyernének. Ezért kell ezt politikai módszerekkel megoldani az EU-n belül, mint ahogy az Egyesült Államokban is, ahol egyes államok szintén a vesztes oldalon találhatják magukat. De ugye az EU-ban mind a 28 államnak el kell fogadnia a törvényszöveget, ezt megelőzően pedig tárgyalásokra és politikai egyezségekre van szükség, hogy minimalizálhassuk az ilyen veszteségeket.

hvg.hu: A tárgyalásokon szó van a befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS) alkalmazásáról is, ami azt jelentené, hogy az amerikai cégek közvetlenül perelhetnék az uniós tagállamokat.

J. F. K.: Szerintem túlzás a mostani felhajtás. Az ISDS rengeteg másik kereskedelmi szerződésben is szerepel. Főleg, ha az egyik szerződő fél egy fejlődő ország, amelynek jogrendszere nem elég független, vagy kompetens ahhoz, hogy eljárjon ilyen kérdésekben. Sokkal kevésbé fontos viszont, amikor az EU-ról és Amerikáról van szó, ahol mindkettőnek jó az igazságszolgáltatása.

hvg.hu: Akkor minek van benne?

J. F. K.: Szerintem nem feltétlenül baj, ha szerepel benne az ISDS, hiszen a Kanada–EU kereskedelmi megállapodásban is van ilyen kitétel. A lényeg az lenne, hogy ez csak korlátozottan lehessen használni, de felteszem a törvény szövegezőinek is ez a célja.

Tiltakozás a GMO-élelmiszerek ellen

AFP / Christof Stache

hvg.hu: Mikorra lesz meg ön szerint az egyezmény?

J. F. K.: Szerintem még legalább három év. Ennyire komplex kérdésekben normális, hogy sokáig húzódnak a tárgyalások, egy csomó technikai és politikai kérdésről kell még megegyezni.

hvg.hu: Az Egyesült Államok pár hónapja kitiltott pár kormányközeli magyar állampolgárt a területéről. Egyes fideszesek szerint a kitiltási botrány hátterében a kereskedelmi partnerség állhat. Elképzelhető, hogy így akar nyomást gyakorolni Amerika Magyarországra, hogy támogassa a TTIP-et?

J. F. K.: Nem ismerem a részleteket, de nem hiszem, hogy köze lenne ennek a botránynak a TTIP-hez. Még túl korán van ahhoz, hogy az Egyesült Államok vezetői fejében egyáltalán megforduljon a nyomásgyakorlás, még csak nemrégiben kezdődtek el a tárgyalások, és itt Washingtonban arra számítanak a törvényhozók, hogy ezek még több évig eltartanak.

hvg.hu: De akkor azt elképzelhetőnek tartja, hogy a tárgyalás más pontjain történjen ilyesmi?

J. F. K.: El lehet képzelni, de ha az Obama-adminisztrációnak dolgoznék, nem akarnék ilyenekkel próbálkozni. Egyszerűen hülye módja lenne ez a nyomásgyakorlásnak. És még csak nem is működne, sőt, inkább csak rontana a helyzeten.