Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A sárga taxisok nyerték az Uber ellen indított háborút, erős kormányzati és hatósági támogatással. Az Ubertől távozó sofőrök aligha mennek el hekket sütni a Balatonra, pedig a tó körül egyre nagyobb hiány van jól képzett vendéglátósokból. Eközben a cégvezetők jelentős része fogcsikorgatva küzd, hogy vállalkozása ne roppanjon bele a nyári szabadságolásba. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Úgy tűnik, sikerült mattot adni az Ubernek, amely bejelentette, hogy ideiglenesen felfüggeszti magyarországi tevékenységét és videóban búcsúzott Budapesttől. A július 24-én életbe lépő jogszabályváltozás értelmében ugyanis az uberező sofőrök elveszíthetik a jogosítványukat vagy az autójuk rendszámát annak ellenére, hogy a cég ügyvezetője szerint minden engedéllyel rendelkeznek. „Ezek olyan kockázatok, amelyeknek az Uber egyetlen magyar alvállalkozó sofőrt sem szeretne kitenni” – fogalmazott. A szaktárca másképp látta a helyzetet, és nyilatkozatában azt írta, tudomásul veszi az Uber döntését, miszerint a cég inkább kivonul Magyarországról, mint hogy vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést. A téma olvasóinkat is felzaklatta, a kormányt és a taxisokat felváltva szapulták a döntés miatt, igaz, volt, aki helyeselte a szigort.
Borzalmasan rossz a helyzet. Így jellemezte a balatoni munkaerő-piaci állapotokat Gellény József, a siófoki Öreghalász vendéglő tulajdonos-üzletvezetője.Lassan teljesen elfogynak a szakképzett pincérek és szakácsok a tó mentén a vendéglőkből, a csárdák és bisztrók már egymás dolgozóit vadásszák le. A jelenség nem új, de idén minden korábbinál súlyosabb, és már a forgalom is csökken ahhoz képest, amennyi vendéget kiszolgálhatnának.
Magyarországról nézve elképesztő fordulatnak tűnik, hogy az orosz atomenergetikai óriás szélerőmű-beruházásba fogott. Pedig csak annyi történt, hogy a Roszatom a saját jól felfogott érdekeinek engedelmeskedve nem tud többé elmenni ilyen jó üzletek mellett.
Ha egyszerű vásárlóként nem csodálkozunk azon, hogy a vevők oda mennek, ahol a legjobb az ár-érték arány, a munkáltatók miért csodálkoznak még mindig azon, hogy a munkavállaló átigazol oda, ahol több pénzt, jobb körülményeket kap? A munkaadó hajlamos mindezt úgy értékelni, hogy a másik cég ellopja a dolgozóját, pedig ez nem más, mint a piaci verseny. A munkaerőhiány ráadásul nem csak demográfiai okok miatt alakult ki. Megoldani sem lesz egyszerű.
Óriási különbségek vannak abban, hogy a cégek hogyan kezelik a nyári szabadságolási időszakot, de az igazság az, hogy egy jól működő vállalatnál ez sem gond.Mert nem áll fejre attól, hogy a dolgozók végre kipihenik magukat. Sajnos a magyar cégek jelentős része megfeszített tempóban, alacsony létszámmal működik, spórol a béreken. Jogszabálysértő módon olykor arra vetemedik, hogy korlátozza a dolgozók pihenését.
A magyar fociválogatott hatalmasat durrantott az Eb-n, valószínűleg nem volt ember, aki számított volna ilyen eredményre. A szakértők szerint szaporodik majd a játékosokkal népszerűsített termékek száma, a tévé- és utcai reklámokban is gyakrabban tűnnek majd fel a játékosok, de akár a csapat is egyben. Megkérdeztük olvasóinkat, hogy előbb megveszik-e a szájvizet, ha az gerazolis, vagy a fogkefét, ha az dzsudzsákos? A válaszokból úgy tűnik, hogy az eufóriát nem lehet automatikusan pénzre váltani.
Nagyon ráfázhatnak a brit áruházláncok - köztük a Tesco - a Brexitre, mivel megdrágul majd az uniós importáruk beszerzése, a gyengébb font/euró keresztárfolyam miatt. Emiatt rákényszerülhetnek, hogy nagyobb hangsúlyt fordítsanak a helyi árubeszerzésre, így jobb kapcsolatokat kell kiépíteniük a helyi gazdákkal, és persze sok esetben nagyvonalú kedvezményeket kell nyújtaniuk nekik. Ez a dömpingárak végét is jelentheti, ami a termelőknek jó hír, azonban a fogyasztóknak nem, akik így könnyen átpártolhatnak a német – Aldi, Lidl – hálózatokhoz.
Döntött a kormány a fővárosi Kossuth téren álló épületek felújításával kapcsolatban: a volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik az Országházzal.
A hét képe:
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.