A harag hulláma: így juthatott Trump a Fehér Ház küszöbéig

HVG: Miként fordulhatott elő, hogy Donald Trumpból elnökjelölt lett? Hiszen bármi lesz is az eredmény, az amerikai választók legalább 35–40 százaléka vevő a populista szólamaira. De legalábbis nem ütközik meg rajtuk annyira, hogy ne rá szavazzanak.

Jeff Gedmin: Szokatlan és meglepő az elnökjelöltsége, s több tényező eredménye. Az amerikaiak egy része úgy érzi, a szabadkereskedelem és a globalizáció vesztesei közé tartozik, a washingtoni elit magára hagyta és lekezelően bánik vele, s ezért dühös. Ez az érzés nem is megalapozatlan, mert vannak, akik nem részesültek a fellendülés gyümölcseiből, és kimaradtak az oktatás és a technológia áldásaiból. Másodsorban Donald Trump olyan, egészségtelenné vált amerikai populáris kultúra terméke, amelyet a valóságshow-k, a celebek, valamint a nyers vulgaritás eluralkodása jellemez. A harmadik tényező, hogy Trump nagyszerűen megtanulta kezelni ezt a fajta médiát, kiválóan hirdeti önmagát, és építette fel a saját brandjét, ráadásul jól tapintotta ki a mostanra a politikában kialakult sebeket. Így az elégedetlenség kiváló közvetítőjévé vált. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Hillary Clinton rendkívül népszerűtlen. Ez olyan elnökválasztás, amelyen az emberek változást akarnak, amit Trump képvisel, míg Clinton tapasztalt ugyan, de a status quo embere, aki jóban van a Goldman Sachs brókerházzal, és sok pénzt kap a beszédeiért. Trump viszont csak a saját bázisára támaszkodik, amivel előválasztást lehet nyerni, de elnökválasztást nehéz a diplomás nők, a spanyol ajkúak, az afroamerikaiak legalább egy részének, valamint liberális republikánusoknak a támogatása nélkül.

Jeff Gedmin

AFP / Michal Cizek

HVG: Hogyan vezetett az út Trump számára a Fehér Ház küszöbéig?

J. G.: Az előválasztás során legyőzött 17 másik jelöltet, akik azzal voltak elfoglalva, hogy egymást kiüssék, ahelyett hogy vele vették volna fel a harcot. A média, a nézettség érdekében, hónapokon keresztül szabad teret adott Trumpnak. Senki sem gondolta, hogy elnök lehet belőle, inkább szórakoztató cirkusznak tekintették, amit csinált, aztán nyáron rácsodálkoztak arra, ami kialakult. Trump nemcsak fegyelmezetlen, hanem az alkohol-, a szerencsejáték- vagy a drogfüggőkhöz hasonlóan képtelen kontrollálni a viselkedését. Minden kritikát sértésként él meg, és úgy érzi, azonnal reagálnia kell rá, ez a magyarázat a hajnali Twitter-bejegyzéseire. A viták során Clinton ezt okosan használta ki, bokszhasonlattal élve nem kiütésre ment, hanem oda-odaszúrt, és ezzel kibillentette az egyensúlyából. Trump autoriter hajlamára utal, ahogyan a sajtóval bánik, hogy börtönnel fenyegeti riválisát, vagy hogy csalásra utaló bármilyen jel nélkül lebegteti, hogy elismeri-e a demokratikus választás eredményét. Az pedig sokkoló, hogy a veresége esetén utcára szólíthatja az embereket.

HVG: Milyen kihívásokkal szembesül Hillary Clinton, ha a közvélemény-kutatásokat igazolva ő nyer?

J. G.: Clinton politikailag nyolc éve volt a csúcson, amikor először próbálkozott. Most nemcsak a Bernie Sanders fémjelezte balszárnnyal kell szembenéznie a pártján belül, hanem azzal a republikánus párttal is – történjen bármi a képviselőházban és a szenátusban –, amely mélyen megosztott, de egyvalamiben egységes: gyűlölik őt. De e nélkül is nehéz dolga lesz, hiszen az amerikai gazdaság, politika és társadalmi kohézió finoman szólva sem tökéletes. Még az is lehet, hogy két év múlva a legnépszerűtlenebb ember lesz Amerikában.

HVG: Mi lesz a republikánus párttal, ha Trump veszít?

J. G.: Nem hiszem, hogy Trump eltűnik, s bár nem gondolom, hogy elég fegyelmezett új politikai párt alapításához, indíthat tévécsatornát vagy találhat bármi más módot, amivel borsot törhet a republikánusok orra alá. Akiknek négy év múlva elfogadható jelöltet kell találniuk, és képviselhető elképzeléseket, ami nem fog menni, ha megosztottak maradnak, vagy Trump elszipkázza a táboruk egy részét. A pártot legutóbb igazán Ronald Reagan tudta egyesíteni. Két nagy frakció van. Az egyik gazdasági értelemben konzervatív, a korlátozott hatalmú kormány és a piacgazdaság, a szabad vállalkozás és az egyéni kezdeményezés híve. A másik társadalmi tekintetben konzervatív, számára az abortusz és a melegházasság tilalmának kérdése mindennél fontosabb. Ez utóbbi a gazdasági konzervatívok számára nem olyan lényeges. A republikánus párt csak akkor lehet sikeres, ha ez a két szárny képes kompromisszumot kötni. A mostani választás legrosszabb kimenetele a republikánusok számára, ha a Fehér Ház mellett elveszítik a képviselőház és a szenátus ellenőrzését, és ennek nyomán a liberálisok többségbe kerülnek a legfelső bíróságban.

HVG: Bárki lesz is az elnök, a külpolitikában akad problémája bőven, elég csak Kína nagyhatalmi ambícióira vagy Putyin Oroszországára gondolni. A Közel-Keletről és az Iszlám Államról már nem is beszélve.

J. G.: Az USA számára Európa és a NATO alapvető fontosságú. Oroszország akkor fog megfelelően viselkedni, ha az észak-atlanti szövetség egységes és erős. Senki sem akar új hidegháborút, de amíg Putyin úgy érzi, Európa vagy a NATO gyenge, addig itt-ott próbálkozik. Bekebelezheti a Krím félszigetet, ott lehet a Donyec-medencében, miért állna meg? Ha a három balti állam nem lenne a NATO tagja, akkor Putyin már rég megszerezte volna őket, mi meg széttárnánk a kezünket, hogy milyen szomorú, de hát kis országok, mit tehetnénk? A NATO-nak új életet és célokat kell adni, Oroszországgal szemben pedig vörös határvonalakra van szükség, és hitelessé szükséges tenni, hogy ha kell, erőt is használunk. Kína más tészta. Egyszerre próbál felelős kereskedelmi partnerként és hegemonisztikus törekvésű, feljövőben lévő katonai hatalomként viselkedni. Senki sem akar konfliktust Kínával, de ha az ő viselkedése kétértelmű, akkor a miénk miért ne lehetne az? Kína hosszú távú stratégiát követ, türelmes, és az a célja, hogy az USA-t kiszorítsa a Csendes-óceán térségéből. Ez az akadálya ugyanis annak, hogy regionális hatalommá emelkedjék. Így nekünk olyan szövetségre és stratégiára van szükségünk, amely hasonlóan türelmes. A Közel-Keleten Líbia, Jemen, Szíria és Irak bukott államok, Irán, atomfegyverekkel vagy anélkül, regionális hatalom akar lenni, az Iszlám Államot pedig még nem sikerült legyőzni. Az USA-nak és szövetségeseinek újra szerepet kell vállalniuk a térségben, de nem szabad túl sokat akarni. Nemcsak azért, mert az amerikaiak belefáradtak a 2001 óta tartó háborúzásba, hanem mert tisztában kell lenni azzal, hogy a Közel-Keleten egy-két évnél sokkal több kell az eredményhez, s az arab tavasztól is naivitás volt gyors sikert várni.