Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Olimpiai helyszín helyett egyházi és vadászati expót tartanának a kőbányai vásárvárosban, de a pavilonokat még 18 évig egy francia cég bérli, ezért újakat építenek.
Először államtitoknak minősítették, de végül elárulták: 17,28 milliárd forintért vette meg az állam a Hungexpót tulajdonló Expo Park Kft.-t – írja a Zoom.hu. A kőbányai vásárvárost még az olimpiai pályázat idején nézte ki a kormány, ugyanis ott helyezték volna el a médiaközpontot.
A cég 8 milliárdos eszközértékéhez viszonyítva már ez is komoly ár, de ez még csak a kezdeti költség: mivel a Hungexpo pavilonjait 2035-ig bérbe adták a francia tulajdonban maradt Hungexpo Vásár és Reklám Zrt.-nek, az állam új épületek felhúzására kényszerül, ha véghez akarják vinni nagyszabású terveiket.
A helyszínen tartanák meg ugyanis a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszust, valamint a 2021-es vadászati világkiállítást is, az ezekhez szükséges további fejlesztésekre pedig már el is különített 9,3 milliárd forintot a kormány a 2017-es és 2018-as költségvetésben. Az egyházi expónak ráadásul több más helyszíne is lesz, ezért még közel 20 milliárd forintot szavaztak meg templomfelújításokra és egy csepeli csarnok felépítésére.
A két esemény induló költségvetése így már 48,5 milliárd forintnál jár, és ha az idei vizes vb büdzséje kiindulási alap lehet bármihez, akkor a következő években ez még bőven feljebb kúszhat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.