Tetszett a cikk?

Princz Gábor tündöklése és bukása ma is figyelmeztetés mindazoknak, akik úgy vélik, a betétesek pénze a banké, a bank pénze pedig a tulajdonosoké.

Princz Gábort sokan csodálták – és sokan szerették is. Nagylelkű volt és bőkezű. A múlt idő alapvetően arra a szűk évtizedre vonatkozik, amikor az általa gründolt Postabank teljhatalmú ura, azaz elnök-vezérigazgatója volt. Egyszemélyű vezetője, mindenese. Bukása után Princz Gábor visszavonultan élt, és nem könnyítette meg, hogy pályája mérlegét tárgyilagosan meg lehessen vonni.

Az ősötlet kézenfekvő volt: míg a Magyar Nemzeti Bankról levált új kereskedelmi bankoknak meg kellett szervezniük az országos fiókhálózatot, hogy eljussanak az ügyfelekig, Princz Gábor a Magyar Postára alapozva épített bankot. A Postabank és Takarékpénztár Rt. már 1988 nyarán elstartolt, akkor, amikor a jegybankból kiváló riválisainak a vezetői még kapkodták a levegőt, mire menjenek a rájuk ruházott örökséggel, a bedőlésre esélyes és emiatt felettébb veszélyes hitelállománnyal. Princz Gábor olyan intézményre épített, amely szinte a legapróbb településeken is jelen volt. Megszervezte, felfuttatta, a bankrendszer imponáló szereplőjévé tette a részben állami, részben magántulajdonban lévő Postabankot, amelyet friss és üde macis reklámkampányával példátlanul rokonszenves jellemvonásokkal ruházott fel. Ezt a bársonyos és csalogató hangot azóta sem találta meg egyik bank reklámguruja sem, hiába jöttek elő a csacska és bájos Emesével, az ügyfeleiket személyesen ismerő, empatikus ügyintézők sorával vagy a csodás Budapestet körbe görkorizó fiatalemberrel.

©

Princz Gábor maga volt a maci. Nagylelkűen támogatott minden jó ötletet, kulturális értéket – és valamennyi pártot. A kor celebjeinek kijárt a VIP-számla, a VIP-hitel. Külön portfólióba szervezte a veszteséges vagy bukással fenyegető napi- és hetilapokat, mesterségesen kiemelve őket a piaci közegből. Amely sajtótermék nem tartozott a portfoliójába, piaci hátrányba került velük szemben. Épp úgy, mint bárki és bármi, aki és amely vagy nem élvezte az állam célzott támogatását, vagy nem folyamodott a Postabankhoz apanázsért.

A baloldali kötődésű Princz Gábor nagyvonalúan osztogatta a pénzt konzervatív és jobboldali művekre, projektekre, személyiségekre is. Pártatlanabb volt legtöbb, ma az ő nyomdokaiba lépő utódjánál, akik számára csak a barátok és üzletfelek léteznek, őket pedig még abban is nagyvonalúan kiszolgálják, hogy mások kiszemelt vagyonát megszerezzék.

©

Ezzel együtt Princz Gábor volt az első, aki előszeretettel keltette azt a képzetet, hogy a betétesek pénze a banké, a bank pedig maga a gazdagság, a fényűzés, a korlátlan lehetőségek birodalma. Hogy a banknak pedig annyi pénze van, amennyit a vezetője elővarázsol. Így ment ez egészen addig, míg 1997-ben máig tisztázatlan körülmények között kipattant, hogy bankja őrült veszteséget produkált, tőkehiányos, és hogy emiatt veszélybe kerülhet a betétesek pénze. Az ügyfelek megrohamozták a Postabankot, Princz Gábor csillapítani akarta, bagatellizálta a pánikot, bízott politikai kapcsolataiban. Ám Fenyő János napilapja, a Népszava ekkor váratlanul közzétette, valójában mennyi pénzt vontak ki a betétesek. Onnan már nem volt megállás. A Horn-kormány még nyújtott ugyan némi tőkét a Postabanknak a túléléshez, és hónapokig tartott a vergődés, hogy mi legyen vele, ám Orbán Viktor első kormánya 1998-ban véget vetett a gyötrelmeknek. Egy puccsszerű konszolidációs manőverével gyakorlatilag államosította a Postabankot.

A történet főszereplői és az ügy vizsgálói máig nem tisztázták megnyugtatóan – legalábbis nyilvánosan ­-¸ hogy ténylegesen mikor, mivel vitte veszteségbe az elnök-vezérigazgató a Postabankot, mekkora volt a tőkehiány. Az sem világos, hogy ebben mekkora szerepe volt a bank egymást váltó könyvvizsgálóinak. Rejtély, hogy Fenyő János hogyan fért hozzá bizalmas postabanki adatokhoz, és az is titok, vajon miért Princz Gáborban vélték felfedezni egy ideig a rendőrök a Fenyő-gyilkosság egyik felbujtóját. Nem tiszta az Orbán-kormány manővere sem, hiszen több, az ügyhöz közeli bankos-pénzügyes úgy vélte, szükségtelen volt 150 milliárd forinttal konszolidálni a Postabankot. Csakhogy a kormányfő már akkor is úgy vélte, szükség van olyan nagybankra, amely állami tulajdonban van.

©

A hűtlen kezeléssel megvádolt Princz Gábor megúszta minimális pénzbírsággal, a bíróság a könyvvizsgálókat sem marasztalta el. A tanulságos részletek homályban maradtak. A minta azonban ragadós. Az idők csupán annyit változtak Princz Gábor regnálása óta, hogy a kormány közelébe, az Orbán Viktor és Matolcsy György baráti körébe került bankok már nem viszonylag kiegyensúlyozott finanszírozói az üzleti életnek, a kultúrának és a sportnak, hanem a kormányzó klikk gazdasági hatalmának megerősítésére törekednek, netán a kormányfő hóbortjainak szolgálatába álltak. Lehet, hogy óvatosabban teszik, jobban ügyelnek mérlegük stabilitására, mint a Postabank elnök-vezérigazgatója, ami azért érdemi különbség. A mai rendszer azonban, összességében, hajszálnyival sem korrektebb, etikusabb, átláthatóbb vagy tisztább, mint a nagy előd idejében volt. Züllöttségében még meg is előzte. És nem csak célfotóval.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!