Legalább 150 ezer forintra nőhet a minimálbér bruttó összege, a középfokú végzettséghez kötött szakmák garantált bérminimum pedig 200 ezer forint lehet – írta a Magyar Idők. Ez 12, valamint 19,5 ezer forint emelést jelentene.
A lap úgy értesült: a napokban összeül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), mivel a kormány továbbra is bízik a szakszervezetek és a munkaadók megállapodásában, bár a korábbi egyeztetéseken érdemben nem közeledtek az álláspontok.
A múlt héten a kormány a várakozásokkal ellentétben nem döntött a minimálbér jövő évi emeléséről az idei utolsó ülésén, így nyitva maradt a kérdés. A munkaadók és a munkavállalók korábban nem tudtak megállapodni az emelésről, ezért mindkét fél azt várta, hogy majd a kabinet dönt.