HVG: Miért a Valószínűtlen partnerek címet választotta? Kik személyesítik meg könyvének címadóit?

Julian Gewirtz: Azért, mert sokan azt hiszik, hogy Kína belülről formázta meg a maga fejlődési modelljét, anélkül hogy döntései során a külvilággal konzultált volna. Ez nem igaz, állandóan igényelte a külső szakértők, a nagy gondolkodók tanácsait. A valószínűtlenséget az adja, hogy azok véleményére is kíváncsiak voltak a Kínai Kommunista Párt vezetői, akik ideológiailag és közgazdaságilag egészen más nézeteket vallottak. Nemcsak a gazdasági reformok tapasztalataival felvértezett Kornai Jánost hívták meg, hanem például a konvencionális szovjet tervgazdaságból az akkor miniszterelnök-helyettes Ivan Arhipovot, és még a szabadpiac elkötelezett hívét, Milton Friedmant is.

HVG: Könyvéből kiviláglik, hogy a fordulópont a kínai gazdaságtörténetben Bashan Lun néven ismert, 1985-ös hajóút volt a Jangcén, amelyen a meghívottak részletesen kifejtették a nézeteiket. Mire alapozza azt a véleményét, hogy közülük Kornainak volt a legnagyobb hatása?

J. G.: A Bashan-konferencia sok szempontból különleges esemény volt Kína történetében. Közvetlenül Csao Ce-jang miniszterelnök, későbbi pártfőtitkár parancsára szervezték a Világbank, a Kínai Tudományos Akadémia és az állami reformtanács közreműködésével. Kornait, a későbbi Nobel-díjas Yale-professzor James Tobint, a nyugatnémet Bundesbank elnökét, Otmar Emmingert és másokat a Világbank hívott meg. A nézeteknek azt a sokszínűségét képviselték, amelyet a kínai pártvezetés keresett. A meghívottak egy hétig hajókáztak és tanácskoztak a kínai vezetőkkel és reformerekkel. Tobin később azt írta a Yale rektorának, hogy a vendéglátók el voltak vágva a külvilágtól, nem telefonálhattak, nem levelezhettek, csak arra fókuszálhattak, amit a vendégek elmondtak. Kornai professzor előadásában ismertette A hiány című könyve legfontosabb megállapításait. Jellemezte a különböző gazdasági modellek ellentmondásait, a tervgazdaságéit is beleértve. A krónikus hiányt, a vállalatok beruházáséhségét, a magatartásukat meghatározó puha költségvetési korlátot, amelynek lényege, hogy rendszerszerűen többet költenek, mint amennyi a bevételük, mert számíthatnak rá, hogy az állam úgyis kisegíti őket. Majd előállt azzal, hogy milyen modellt javasol Kína számára.

HVG: Ez tőle szokatlan, mert nem szokott direkt tanácsokat adni. Milyen mechanizmust javasolt a kínai reformereknek?

J. G.: A tervutasítások helyett a piaci koordinációt, amelyet központi makroökonómiai szabályozás foglal keretbe. Mindez olyan nagy hatással volt a kínai közgazdászokra, hogy néhány héttel később egy belső párttanácskozáson Csao Ce-jang Kornai professzor kategóriáit felhasználva fejtegette, miért van szükség reformokra. A tanácskozás és Kornai professzor előadása megmutatta, hogy a közgazdasági elméletek terén mennyire tág a világ, és Kína ezeket mérlegelve választott utat magának.

HVG: Az előadás mégis meghökkentő, mert Magyarországon az idő tájt publikált tanulmányaiban Kornai már azt fejtegette, hogy a reformok elérték azt a határt, amit a rendszer megengedett. Ezzel pedig azt sugallta, hogy rendszerváltásra van szükség. Kínában ez fel sem merülhetett. Tehát olyan reformokat javasolt, amelyekről Magyarországon már bebizonyosodott, hogy korlátokba ütköznek?

J. G.: Engem is érdekelt ez az ellentmondás, rá is kérdeztem. Azt válaszolta, hogy amikor Kínában volt, úgy érzékelte, a kínai közgazdászok nem ismerték fel, hogy a hiány közgazdaságtana voltaképpen elutasítja a szocializmus valamennyi variánsát, hanem úgy értelmezték mint a tervutasításos rendszer bírálatát. Ez megmagyarázza, miért volt olyan vonzó számukra Kornai javaslata. A megreformált magyar gazdaságban sokkal mélyebb jelentőséget tulajdonítottak A hiánynak, de Kínában csak akkor kezdődtek a változások. Kornai tudatában volt, hogy vendéglátói nem mehetnek túl messze, fel sem vetődhet a rendszer teljes megváltoztatása. Hosszabb folyamatot javasolt, hiszen tapasztalta, hogy korábban Magyarországon is nehéz volt elfogadtatni a reform gondolatát. Kína az Kína, Budapest pedig Budapest – ismételgette, és ezzel az egyszerű állítással fejezte ki a különbséget. Akkor Magyarország gazdasági értelemben sokkal fejlettebb volt, magasabb életszínvonallal, jobban iparosodott; Kínának hosszú utat kellett még megtennie.

HVG: A Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában azt mondta, Kínában valóságos Kornai-láz tört ki az egyetemi hallgatóság körében. Milyen jelei voltak ennek?

J. G.: Ritkán fordul elő, hogy egy közgazdász valóságos celeb legyen. Vele ez történt. A hiányt a konferencia után azonnal kiadták, becslések szerint százezer példányban, és Kornai professzort az egyetemi körökben úgy emlegették, hogy ő „az az elméleti közgazdász, akire a reformnak égetően szüksége van”. Akadémiai és kutatói kiadványok százaiban hivatkoztak rá 1986 és 1989 között, a Pekingi Egyetemen szemináriumokat szerveztek A hiány tanulmányozására.

HVG: Ugorjunk egy nagyot az időben! A kommunista párt mai főtitkára, Hszi Csin-ping nem a reformokkal van elfoglalva, hanem hatalma megerősítésével. Kornai egyik tanítványa és barátja, Hszü Cseng-kang a HVG-nek azt mondta, a munkahelyeken ismét pártalapszervezeteket kell gründolni. Kína visszarendeződik?

J. G.: Kétségtelen, hogy Hszi Csin-ping irányításával a kommunista párt megerősíti a hatalmát, a befolyását. A pártnak mindenütt ott kell lennie, északtól délig, kelettől nyugatig. Mélyen benyomul a gazdaságba, és ennek politikai és társadalmi következményei vannak. Hszi Csin-ping egy személyben központosította a hatalmat, a döntéshozatalt, sokkal autokratább modellt hoz létre, mint Mao óta bárki. Tény, hogy Hszi Csin-ping jelenlegi környezetében nagyon nehéz dolguk van a szakértőknek, akadémikusoknak, visszafogják magukat, ezerszer meggondolják, hogy megmondják-e, rossz irányba mennek a dolgok. Márpedig ez történik. Az a félelmem, hogy a mostani politikai megszorítások akadályozzák az embereket, hogy kiteljesítsék képességeiket.

HVG: A várt demokratizálódás helyett központosítás történik? Leálltak a reformok?

J. G.: Mint azt Magyarországon is jól tudják, a reform meglehetősen rugalmas fogalom, sok mindent jelenthet. Így van ez Kínában is. A külső megfigyelők azt még méltányolhatják is, hogy a nagyvállalatoknál, a magáncégeknél a párt szerepe az új technológia, a gyorsabb fejlődés elérésére irányul. Pozitívum lehet a mélyszegénység felszámolása is, főleg vidéken. Igyekeznek ledolgozni a hatalmas adósságot, és azt feltételezem, hogy a kereskedelempolitika merkantilista, protekcionista irányt vesz. De ezek részletek. Kornai professzortól azt tanultam, hogy ne ezekre, hanem az összképre figyeljünk, még a stratégiai irányváltás éveiben is.