Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A szervezet közzétette negyedévente esedékes listáját.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 79 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, közülük 41 társaság, 38 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján kedden közzétett, 2018. december 28-i állapotot tükröző adatokból. A NAV negyedévente teszi közzé honlapján azoknak a listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.
A listán szereplő legnagyobb adós a budapesti székhelyű, végelszámolás alatt lévő "Duna-Fruct" Kft. mintegy 1,1 milliárd forint tartozással, amelyből 718 millió forint adóhiány, 386 millió forint bírság.
A második legnagyobb adós címet - szintén a jogkövetkezményeket is beleértve - a pilisszentiváni Altsach András érdemelte ki, akitől 880 millió forintot követel az adóhatóság, ebből 286 millió forint adóhiány, 594 millió forint bírság.
A harmadik legnagyobb adós 870 millió forinttal a budapesti székhelyű Lendi Edition Company Kft., esetében az 564 millió forint adóhiányhoz 306 millió forint jogkövetkezmény társul.
Egy további adósnak, a lepsényi Csendes Józsefnek van még 800 millió forintnál nagyobb - 812 millió forint - tartozása, amiből 269 millió forint adóhiány, 543 millió forint pedig bírság.
Tíz adózó tartozik a NAV-nak - a jogkövetkezményekkel együtt - 500 millió forint feletti összeggel, közülük négy magánszemély.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!