Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki egy nyugdíjas nő összes megtakarítását kicsalta.
Több mint 17 millió forintot csalt ki egy férfi egy 89 éves nőtől, a kerületi ügyészség vádat emelt ellene.
A vád szerint a 63 éves férfi 2018. május 1-jén telefonon felhívta a sértettet, azért, hogy tőle pénzt csaljon ki – írta az ügyészség. A férfi álnéven mutatkozott be, és azt mondta, hogy a hitközség megbízottjaként segít a sértett megtakarítását biztonságba helyezni, mivel a nőt lehallgatják, és a pénze a bankban és otthon is veszélyben van.
Az idős nő hitt a férfinak, így néhány nap alatt beváltotta értékpapírjait, kivette a bankból devizáját, és megtakarításait három részletben a zuglói Fogarasi úton található parkban, egy kukában helyezte el. A vádlott a letett pénzt elvette, és telefonon mindig megnyugtatta az időskorú sértettet, hogy pénze biztonságba került.
A férfi 2018. május 9-én, egy utcai telefonfülkéből további pénzt kísérelt meg kicsalni a nőtől, amikor a rendőrök elfogták. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen jelentős kárt okozó, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idő koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A férfi letartóztatásban van.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.