Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Növelte a bevételeit 2018-ban a BKK, több jegyet adtak el, kevesebbet pótdíjaztak, de mégis többet hajtottak be a büntetésekből tavaly, mint tavalyelőtt, pedig kevesebb ellenőrrel dolgoztak.
2,4 milliárd forintot hajtott be 2018-ban pótdíjbefizetésekből a BKK, árulta el a közlekedésszervező cég a 24.hu-nak. A rekord 1 millió 848 ezer 648 forint volt, ennyit fizetett be az egyik bliccelő egymaga a BKK-nak. De voltak még bőven egymillió fölötti büntetések.
A BKK szerint tavaly mintegy 220 ezer esetben büntettek utasokat, 2017-ben a megbüntetett utasok száma még 250 ezer volt. A MÁV éppen tegnap árulta el, hogy mennyi büntetést hajtott be:
Veterán autót is lefoglalt a bliccelés miatt a MÁV
A BKK-nál az idén befolyt 2 milliárd 457 millió forint majdnem megegyezik a 2017-es összeggel, csak 57 millióval több annál, de 2016-ban csak 1,5 milliárd forint folyt be pótdíjazásból a BKK-hoz. A statisztikákból az is kiderül: a lebukó utasok többsége ugyan csak egy-egy alkalommal mulasztja el a jegy- vagy bérletvásárlást, vannak olyanok is, akik havonta 10-20 pótdíjat is begyűjtenek, így jöhet ki az akár több millió forintos tartozás.
A BKK az előzetes adatok alapján 2018-ban 65,7 milliárd forintra növelte menetdíjbevételét, ami 1,3 milliárd forinttal több, mint a 2017-es szám. Havibérletekből 4,4 milliót, vonaljegyekből 18,3 milliót adott el 2018-ban a BKK.
A növekvő jegyeladások mellett az ellenőrök száma csökkent: míg 2017 decemberében 226 aktív jegyellenőr és 64 fő HÉV-jegyellenőr volt, addig 2018 végére már csak 205 jegyellenőr és 58 HÉV-jegyellenőr dolgozott a cégnél.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
A henani Shaolin templom közleménye szerint Sí Jonghszinnak eltitkolt gyermekei is születhettek.