Bedő Iván
Bedő Iván

Úgy tűnik, Magyarország nem szórja Afrikára az elektronikai szemetét, de amúgy az EU gond nélkül mérgezi a fekete kontinens lakóit.

Ingyen elvinni egy ócska tévét, aztán 70 euróért eladni? Nem rossz üzlet, ugye?

De igen, rossz üzlet. A példa német újságíróknak abból az évekkel ezelőtti riportjából származik, amelyben GPS-jeladó segítségével és sok utánjárással leírták, hogyan kerül Afrikába egy olyan kiszuperált tévé, amely elvben nem is lenne exportálható az EU-n kívülre. Éppen azért nem, mert nem tisztességes, ha a fejlett országok a fejletlenebbekre öntik a veszélyes hulladékukat.

De mielőtt az igazán szemét ügyekre rátérnénk, röviden elmondjuk a 70 eurós tévé sorsát. Az ingyen elvitt készülék már Hamburgban előbb 2, majd 5 euróért cserélt gazdát roncsteleptől roncstelepig, mielőtt konténerbe és hajóra rakták. A konténeres szállítás nem drága: egy tévére számítva alig több mint 2 euró a fuvardíj Ghánáig. Ott is megvan a kereskedői lánc, benne az ügyeskezű ezermesterekkel, akiknek az ottani viszonyok közepette megéri az EU piacán reménytelen munka: amit csak lehet, megjavítani a használt készülékek közül.

Kicsi, de fontos kitérő: kétségtelen, hogy a javítás sok embernek ad megélhetést, és a túlélő tévék, számítógépek és egyebek sok embert juttatnak olyan készülékekhez, amelyeket újonnan nem engedhetnének meg maguknak. Így került a riporterek által a teljes úton követett hamburgi tévé is végül 70 eurónyi vételárért egy ghánai családhoz.
©

A baj ott kezdődik, hogy a felújított készülékek már nem lesznek hosszú életűek, és végül ők is a rettenetes afrikai szeméttelepekre kerülnek, ahol súlyosan egészségkárosító és környezetszennyező újrafeldolgozás zajlik. Ez már igazán szemét ügy. Mert az Afrikába (illetve Bangladesbe és más ázsiai országokba is) utaztatott elektronikai eszközök nagy többsége valójában teljesen használhatatlan, és eleve a szeméttelepekre szánják őket. Az európai vámosokat könnyű kijátszani. Ismert trükk (feltételezhetjük, hogy a vámosok is ismerik), hogy a rossz készülékeket hátulra teszik, a ritka szúrópróbákhoz a hatóság tehát működő darabokat dughat pár pillanatra a konnektorba. Európában a környezetvédőkön kívül nem sok embert izgat fel az EU-szabályok átlátszó kijátszása. Hiszen nem itt lesz belőle baj.

Az üzlet ezért változatlanul folyik. Az idézett német riport 2014-ből való (ma is aktuális és érdekes), de a GPS-trükköt azóta mások is kipróbálták, igazolva, hogy a helyzet az utóbbi években nem javult. Legutóbb idén februárban tette közzé hasonlóan lesújtó eredményeit az amerikai (seattle-i) székhelyű Basel Action Network (BAN) civil szervezet. A BAN 1997 óta működik, nevét az 1992 óta érvényes bázeli egyezményről kapta, amely tiltja a működésképtelen készülékek exportját. Ennek megfelelően a BAN a világméretű környezetvédelmi igazságosságot tűzte zászlajára, és a mérgező szemétexport hatásait vizsgálja.

©

A BAN kétéves felderítő munkát folytatott: munkatársai tíz EU-országban 314 kiszuperált számítógépet, nyomtatót és monitort láttak el GPS-nyomkövetővel. A lomok hat százaléka került az EU-n kívülre, nagy valószínűséggel illegálisan. Ha ezt az arányt felszorozzák, megbecsülhető, hogy az EU évente több mint 352 ezer tonnányi, másképpen majdnem 17 és fél ezer hajókonténernyi elektronikai hulladékot tüntet el olyan országokban, mint Ghána, Nigéria, Pakisztán, Tanzánia, Thaiföld vagy Ukrajna. A tanulmány érdekessége, hogy a tíz megvizsgált EU-tag közül egyedül Magyarország nem volt részese a szemétexportnak.

Hogy miért nem, azt nem tudjuk, lehet véletlen is – mondja a kutatás egyik itthoni segítője, Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője. A lehetséges okok között említi, hogy a karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. sok holmit átvesz. „Az is lehet, hogy Nyugat-Európának nyilván sokkal erősebb a legális és illegális kapcsolata a célállomásokkal, a fejlődő országokkal“ – teszi hozzá. A jelentésből kiolvasható, hogy a tengeri kikötő hiányán nem múlhat: Ausztria is a bűnösök között szerepel.

Végül is az Afrikában landoló elektronikai hulladék olyan szörnyűségeket okoz, amik a kényelmes európai karosszékekből nézve különösen hátborzongatóak. Az örökösen idézett példa Agbogbloshie. A ghánai főváros, Accra peremén fekvő nyomornegyed valaha festői lagúna volt. Ma több tízezren dolgoznak ott. A családtagokkal együtt 60–80 ezer embernek Agbogbloshie az otthona, van adóhivatal és bank is. Jobb munka híján felnőttek és gyerekek az egészségükkel fizetnek azért, hogy csekély jövedelemre tegyenek szert a hulladék feldolgozásából. Illetve, a feldolgozás nem is megfelelő szó. A kábelekről egyszerűen leégetik a műanyagot. A használhatatlan maradékot úgy égetik el, hogy hűtőszekrények műanyag szigetelőhabjával gyújtják meg őket. A levegő és a föld tele van ólommal és kadmiummal, higannyal és krómmal. Az emberek is halnak, a halak is kipusztulnak a környéken. Még húsz kilométerrel távolabb is mérgek mutathatóak ki az emberek vérében.

©

Hát ezért szemét üzlet az ingyen összegyűjtött hulladék exportálása. De az embertelen körülmények miatti jogos feháborodáson túl érdemes még tovább követni az anyag körforgását. Az Agbogbloshie-ban és máshol kinyert fémek értékes, a világpiacon keresett nyersanyagok. Amit az afrikai szeméttelepeken az emberek a szó szoros értelmében életük kockáztatásával „reciklálnak“, és amit fillérekért vásárolnak fel tőlük a helyi kereskedők, az visszakerül a fejlett országokba. Paradox helyzet: a „városi bányászat“ (urban mining), azaz a nyersanyagok visszanyerése a készülékekből a fejlett országokban annyira költséges, hogy nem éri meg. Sokkal olcsóbb az említett körülmények között megoldani az embertelen afrikai kerülő beiktatásával.

Európa tehát kétszeresen is keres az afrikaiak nyomorúságán. Egyszer, amikor szabályos hulladékfeldolgozás helyett messzire küldi a szemetet. Másodszor, amikor az új nyersanyagokhoz képest olcsóbban jut az újrafeldolgozotthoz. Ez is benne van abban, hogy a fejlett országokban viszonylag olcsóak, gyakran lecserélhetőek a műszaki cikkek.

Egyelőre nincs jele annak, hogy az EU-bürokrácia le tudná győzni a csábító, ám tisztességtelen üzletet. Próbálkozások mindenesetre vannak. Egy EU-irányelv kötelezi az exportőröket annak igazolására, hogy az exportált elektronikai hulladékot külföldön újra felhasználták – ez állítólag megkönnyítené a vámellenőrzést. 2016 óta az EU-tagállamok kötelezték magukat, hogy minden 100 tonnányi készülékből 45 tonnányit (2019-től fogva 65 tonnányit) begyűjtenek.

Agbogbloshie-ban ebből egyelőre nem sok látszik. Valószínűleg csak a német sajtó figyelt fel rá, a helybéliek kevésbé, hogy a német kormány korszerű recycling-központot álmodik a ghánai nyomoripar helyébe. Januárban láttak hozzá az oktatáshoz, egyelőre 70 fiatalembert képeznek át a nyersanyagok környezetbarát kinyerésére. Kétségkívül szép gesztus. Agbogbloshie-ban a nyersanyagpiac közben működik tovább, ahogyan szokott. Bezárását nem is tervezik. Könnyen kitalálható, miért: ha megszüntetnék ott, újraindulna máshol.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A legangolabb város Anglián kívül: miért éppen Christchurch?

A legangolabb város Anglián kívül: miért éppen Christchurch?

Szerbia felé akarták kivinni ezt szép állapotú Audit

Szerbia felé akarták kivinni ezt szép állapotú Audit

Újabb nagy ingatlanközvetítős hitelcéget bírságolt meg a jegybank

Újabb nagy ingatlanközvetítős hitelcéget bírságolt meg a jegybank

Kis falvakba lehelne kulturális életet a kormány

Kis falvakba lehelne kulturális életet a kormány

Budapestről üzent a Human Rights Watch igazgatója: itt az ideje kizárni a Fideszt a Néppártból

Budapestről üzent a Human Rights Watch igazgatója: itt az ideje kizárni a Fideszt a Néppártból

Tenisz: Thiem legyőzte Federert, megvan az első 1000-es tornája

Tenisz: Thiem legyőzte Federert, megvan az első 1000-es tornája