szerző:
hvg.hu

A megemelt lakásáfa miatt zuhan az új lakások száma Budapesten, de a mégis megépültekre is egyre kisebb a kereslet. Az áremelkedés pedig továbbra is drasztikus.

2015 óta nem látott szintre csökkent az újonnan piacra érkező lakások száma, miközben 2019 első negyedévében is tovább drágultak az új lakások Budapesten, a közelgő áfaemelés miatt pedig folyamatosan és erőteljesen csökken az újonnan meghirdetett projektek kínálata, derül ki a Cordia fővárosi újlakás-piacot átfogó új elemzéséből.

Az idén sem állt meg az új lakások drágulása Budapesten, az első negyedévben a négyzetméterenkénti átlagár átlépte a 890 ezer forintos szintet. A jelentős növekedéshez néhány – elsősorban budai – luxusprojekt piacra kerülése is hozzájárult, ezeket nem számítva is 870 ezer forint az átlagos négyzetméterár. Egy évvel korábban 730 ezer, 2017 első negyedének végén pedig 620 ezer forint volt csak az átlagár, azaz

éves összevetésben 19, két év alatt pedig 40 százalékos drágulás következett be.

Számottevő visszaesés az új projekteknél

2019 első negyedének végén az elmúlt év átlagához hasonlóan 7000 új építésű lakás volt eladó, ami 4 százalékkal alulmúlja a 2018 év végi kínálatot. Ennél is látványosabb változás, hogy 2015 óta nem látott szintre csökkent az újonnan piacra érkező lakások száma. Az év első három hónapjában meghirdetett projektek mindössze 1350 lakást ölelnek fel, ami jócskán elmarad az elmúlt három év 2300 új lakás / negyedév átlagától.

A kínálat közel 60 százaléka továbbra is három kerületben koncentrálódik: a lakások negyede a XIII. kerületben, 20 százaléka a IX. kerületben, 14 százaléka pedig a XI. kerületben található. A bel-budai-hegyvidéki területek és a kedvezőbb árú pesti külső kerületek kínálata ugyanakkor szűkös.

Nem csak az újonnan induló projektek kínálata, de az értékesítettsége is alacsony volt az első negyedévben. Az idén meghirdetett lakások mindössze 12 százaléka talált gazdára az indulás negyedévében, míg tavaly a negyedévenkénti átlag még megközelítette a 20 százalékot.

Az új projektek relatíve alacsony népszerűsége azzal függhet össze, hogy a vevők elsősorban az 5 százalékos áfát biztosító projekteket keresik, miközben az idén megjelent fejlesztésekben található lakások 60 százaléka már 27 százalékos kulcs alá esik.

Már a VIII. kerületben is közel a milliós négyzetméterár

Budán átlagosan 940 000, Pesten 845 000 forintos négyzetméterenkénti áron kínálják az új lakásokat (a luxusingatlanokat nem számítva). A fajlagos átlagár már nem csak az V. és a VI. kerületben, de a VII. kerületben is meghaladja az 1 millió forintot, a VIII. kerületben pedig elérte a 900 ezer forintot. A városközponthoz közel eső, ún. átmeneti területek közül a IX. kerületben 850 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárat mértek, míg a XIII. kerület lőportárdűlői, belső részén 820 ezer, Angyalföldön 750 ezer, a Marina-parton pedig 950 ezer forintot meghaladó értéket talált a kutatás.

A kertvárosi területek közül a XIV. kerület újlakás-kínálata továbbra is kedvező áron érhető el, hiszen a 720 ezer forintos átlagos négyzetméterár jócskán elmarad nem csak a fővárosi, de a pesti átlagtól is. Az érdemi kínálattal rendelkező kerületek között a X. és a XIX. kerületi projektekben kaphatók a legolcsóbb új lakások, átlagosan 630 ezer forintos négyzetméteráron.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt az új Peugeot 2008, amiből tisztán elektromos változat is készül

Itt az új Peugeot 2008, amiből tisztán elektromos változat is készül

10-ből csupán 4 cég bánik jól az adataival, de ez is csak a legjobb eset

10-ből csupán 4 cég bánik jól az adataival, de ez is csak a legjobb eset

A nők menthetik meg az iszlámot

A nők menthetik meg az iszlámot

A Hableány-tragédia miatt a koreai turisták továbbra is törlik a hajós programokat

A Hableány-tragédia miatt a koreai turisták továbbra is törlik a hajós programokat

Betiltották Méhkeréken a feltűnő házakat

Betiltották Méhkeréken a feltűnő házakat

Direkt36: Putyinhoz bekötött pénzügyi óriáshoz kötődik a Budapestre költöző bank

Direkt36: Putyinhoz bekötött pénzügyi óriáshoz kötődik a Budapestre költöző bank