Lélektani határt léptek át a munkabérek három kínai nagyvárosban: Pekingben, Sanghajban és Tiencsinben, ahonnan az ország elitjének a jó része kikerül.

Itt fizetnek tehát a legtöbbet, de az Economic View című helyi gazdasági portál megírta azt is, hogy a nagyvárosok átlaga is csaknem eléri a 85 ezer jüant, ami nagyjából 3,2 millió forintnak felel meg és az amerikai szegénységi küszöböt is meghaladja.

Amikor e sor írója 30 évvel ezelőtt két évig Pekingben élt, akkor a kínaiak átlagos keresete a fővárosban évi 1500 jüan körül volt. Én, mint Foreign Expert (külföldi szakértő) egy hónapban kerestem ennyit. Plusz 250 dollárt, melynek az értéke a feketepiacon jelentősen eltért a hivatalostól.

Évi 8 százalékos GDP-növekedés

Ez volt a kínai gazdasági reform célja, és egészen az elmúlt évekig sikerült is megvalósítani. Ehhez persze hozzájárultak a statisztikusok is. Amikor Li Ko-csiang miniszterelnököt erről faggatták külföldi újságírók, akkor mosolyogva válaszolta: "a statisztikai hivatalban is emberek dolgoznak". Finoman arra célzott, hogy a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt kézben tartja a statisztikát is.

De a dinamikus növekedés letagadhatatlan: harminc év alatt a kiemelt nagyvárosokban a kínaiak elérték a kelet-európai béreket, annak köszönhetően, hogy az elmúlt tíz évben a munkavállalók bére megkétszereződött a nagyvárosokban. Minthogy Kínában általában mindkét szülő dolgozik, és többnyire csak egy gyerek van, ezért dinamikusan emelkednek a családi jövedelmek is.

A kínaiak még mindig a fogukhoz verik a garast

Hogy tudtok megélni havi pár ezer forintból? – kérdeztem kínai munkatársaimat harminc éve. Mi kínaiak nagyon tudunk spórolni – mondta a helyi főnökasszony, akinek a szokásoktól eltérően két gyereke volt, és mindkettőt külföldön akarta taníttatni.

Régebben a kínaiak azért spóroltak, mert különben nem tudtak volna megélni. Most új célja van szinte minden családnak Pekingben, Sanghajban és Tiencsinben: külföldön taníttatni a kis császárt, az egy szem gyereket. A három nagyvárosban már évek óta feloldották az egyketilalmat, de mégsem születik sok gyerek. Mert a kínaiak tudnak számolni: az ő fizetésükhöz képest méregdrága a tanulás az Egyesült Államokban. Már Iowa City amúgy nem különösebben híres egyetemén is ezrekben mérik a kínai jelentkezőket. Igaz, ott jóval olcsóbb a tanulás, mint a világhírű egyetemeken.

Munkaerőhiány a nagyvárosokban

Kínában ma is szigorúan szabályozzák a népesség áramlását: Peking, Sanghaj vagy Tiencsin különleges övezetnek számít. Mindhárom nagyvárosban milliószámra élnek hazai "vendégmunkások". Olyan emberekről vagy családokról van szó, akik tartózkodási engedély nélkül dolgoznak a városban. Ez azt jelenti, hogy nem jogosultak az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokra, sem pedig óvodára vagy iskolára, lakásról már nem is beszélve. Így pedig már nem is tűnik olyan soknak az évi 100 ezer jüan.

A munkaerőhiány felviszi a béreket, és ez rontja az ország versenyképességét. Olcsóbb ugyanis ma már más ázsiai országban előállítani valamit, mint Kína nagyvárosaiban, amiből Vietnam, Tajvan és Banglades profitál a leginkább.

A másik kiút az áttérés a robotokra. Kína az élen jár a mesterséges intelligencia fejlesztésében. A kormányzat maximálisan ösztönzi is ezt a folyamatot, mert azt szeretné, ha a jövőben Amerikával versenyezhetne az élvonalban, és nem az ázsiai országokkal abban, hogy melyikük gyárt valamit olcsóbban.