Az ÁSZ besegített, az Országgyűlésnek csak félvakon kell megszavaznia a jövő évi költségvetést

A Fidesz a kiszámíthatóság jegyében úgy viszi keresztül a parlamenten a költségvetést, hogy még azt se lehet tudni, a két évvel korábbi büdzsé hogyan teljesült. Az ÁSZ segítő kezet nyújtott, összefoglalta a főbb számokat. A részletek majd csak a szavazás után lesznek nyilvánosak.

Az ÁSZ besegített, az Országgyűlésnek csak félvakon kell megszavaznia a jövő évi költségvetést

A 2020-as költségvetésről szóló parlamenti vitában merült fel, hogy mivel az Országgyűlés ezúttal is már a tavaszi ülésszakán megtárgyalja és elfogadja a következő évre vonatkozó költségvetési törvényt, még nem állnak rendelkezésre költségvetési és makrogazdasági számok, adatok, tendenciák az előző évről. Ezért az ÁSZ egy gyorselemzésben összegezte a 2018-as gazdasági és költségvetési folyamatokat, az elemzést pedig megküldte minden parlamenti képviselőnek, ezzel is támogatva az országgyűlési döntéshozatalt – írja közleményében.

Ez a probléma egyébként nem most merült föl először: a kormány hosszú évek óta tavasszal terjeszti be a következő évi költségvetést, amiről az Országgyűlés nyáron szavaz. A hivatalos indoklás szerint ez a kiszámíthatóság miatt jó, a gazdasági szereplők és az állampolgárok már jó előre tudhatják, mire számíthatnak. A gyakorlatban persze a korai költségvetéseket már életbelépésük előtt többször módosítják, aztán menet közben számtalanszor, ráadásul nagy tartalékkal tervezik, amihez a kormány (bizonyos korlátok mellett) szabadon hozzányúlhat. Varga Mihály pénzügyminisztériumában emellett évek óta rendre alultervezik az adóbevételeket, ami további mozgásteret jelent a kormánynak.

Az ÁSZ jelentése amúgy nem nagy segítség, csak nagy vonalakban vizsgálja a 2018-as gazdasági és költségvetési folyamatokat. A 2018-as büdzsé pontos teljesüléséről szóló zárszámadás majd csak jóval a 2020-as elfogadása után fog megjelenni.

Nőtt a GDP

Elemzésében az ÁSZ leszögezi: a gazdasági növekedés a 2018. évben 4,9 százalékos volt, amely további gyorsulást mutat az előző évhez képest. Jelentős ütemben bővültek a beruházások, a háztartások fogyasztási kiadásai és tovább folytatódott a bérek dinamikus emelkedése. A GDP növekedéséhez nagymértékben hozzájárult a szolgáltatások hozzáadott értékének 4,4 százalékos bővülése. Az ipari termelés volumene szintén emelkedett, főként a jármű- és a feldolgozóiparnak köszönhetően. A magas beruházási hajlandóság, valamint az állami beruházások révén az építőipar 23 százalékos bővülést ért el az előző évhez képest.

A gazdasági növekedés szempontjából kedvező volt a foglalkoztatottsági mutatók javulása, illetve a fogyasztás növekedése szempontjából a bérek további emelkedése. 2017. december 31-hez képest 2018. december 31-én az aktivitási ráta 0,5 százalékponttal, a foglalkoztatási ráta 0,6 százalékponttal, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal javult. Az alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 2018-ban az előző évhez viszonyítva 11,3 százalékkal növekedett. Mindez jelentős nagyságú bértömeget generált, amely kedvezően hatott a háztartások fogyasztására, valamint megtakarítási képességére. Ezzel párhuzamosan az infláció 3 százalék alatti teljesülése révén a reálbérek növekedése is folytatódott – mutat rá az ÁSZ.

Nőttek az állami bevételek

Az ÁSZ elemzése bemutatja, hogy a költségvetés bevételi oldalán a GDP bővülése hozzájárult a költségvetés adó-, járulék- és egyéb bevételeinek növekedéséhez, jellemzően a tervezettet meghaladó teljesítéséhez. A központi költségvetés összes bevétele 2018-ban a tervezettet 8,3 százalékkal haladta meg. Ezen belül a leginkább meghatározó közvetlen adó- és illetékbevételek 2018-as teljesítése 359,5 milliárd Ft-tal haladta meg a 2018-as előirányzatot. A gazdálkodó szervezetek költségvetési befizetései összességében 5,6 százalékkal haladták meg a költségvetési törvényben meghatározott előirányzatot.

A fogyasztáshoz kapcsolt adóbevételek 2018-ban az éves előirányzathoz képest 102,8 százalékban, 5 411,7 milliárd Ft-ban teljesültek. Az előirányzat feletti teljesítést jelentős mértékben az általános forgalmi adó bevételek pozitív alakulása, 90,1 milliárd Ft-tal az előirányzatot meghaladó teljesítése határozta meg. A lakosság költségvetési befizetései cím bevételei 2018-ban az előirányzatnál 3,7 százalékkal magasabb összegben teljesültek. A személyi jövedelemadóból származó bevételek 3,9 százalékkal magasabb értéken teljesültek az előirányzathoz képest, a kapcsolódó befizetések az előző évhez képest 13,4 százalékkal növekedtek.

A központi alrendszer bevételeinek növekedéséhez nagymértékben hozzájárultak a gazdaság fehérítését célzó intézkedések is – szögezi le az ÁSZ gyorselemzése. Ezek közé tartozott az online számlázási rendszer bevezetése, az adóhatóság által készített adóbevallások körének kiterjesztése, a vállalkozások egyszerűsített adózási lehetőségeinek további bővítése, valamint a járulékcsökkentő intézkedések (főként a szociális hozzájárulási adó) folytatása. A 2018-as költségvetés végrehajtási adatai alapján a költségvetési bevételek növelésére adó- és járulékcsökkentő intézkedések mellett is volt lehetőség, amelyet a gazdasági növekedés is támogatott.

A kiadások is nőttek, de nem annyira

A központi alrendszer kiadásai szintén meghaladták az előirányzatot, azonban ennek mértéke (7,9 százalék) elmaradt a bevételek növekedésétől, hozzájárulva a költségvetés tervezett hiányának tarthatóságához – mutat rá elemzésében az ÁSZ. A pénzforgalmi hiány alakulása szempontjából kedvező tényezőt jelentett, hogy a kormányzat az év közben rendelkezésre álló többletbevételek alapján tette lehetővé a kiadások növekedését. Ezáltal jellemzően a kiadások növekedésének fedezete rendelkezésre állt.

A kormányzati szektor uniós módszertan szerint számított hiánya az előzetes adatok alapján a GDP 2,2 százaléka volt 2018-ban. Ezáltal teljesítette a hazai követelményt, valamint megfelelt a maastrichti szerződésben rögzített konvergenciakritériumnak is. A kormányzati szektor uniós módszertan szerint számított adóssága a 2018. végén az előzetes adatok alapján 29 806,6 milliárd Ft volt, amely a GDP 70,8 százalékát tette ki. Az államadósság-ráta tovább csökkent, közelítve az uniós szabály által előírt 60 százalékos értékhez – áll az ÁSZ elemzésében.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.