Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Magyar csatornaberuházások kommunikációs tendereit vizsgálja az EU csalás elleni hivatala.
Vizsgálatot indított az Európai Unió csalás elleni hivatala olyan magyar csatornaberuházások kommunikációs tenderei ügyében, amelyekben egy szocialista politikus és a TV2 egykori igazgatósági tagjának cégei is feltűnnek – írja a Direkt36 a 444-en megjelent cikkében.
Az uniós társfinanszírozással megvalósuló projekteket Hadházy Ákos képviselő bejelentésére kezdte el vizsgálni az uniós hivatal hónapokkal ezelőtt. Az OLAF a Direkt36-nak megerősítette, hogy a nyomozás továbbra is tart, de azt is hangsúlyozták: ez nem jelenti azt, hogy valóban szabálytalanságot követtek volna el az érintett cégek.
Az északkelet-magyarországi csatornázás kommunikációs munkáját 36,2 millió forintért végzik el. Hadházy azt állítja: a pályázatokat túlárazták, de szerinte az is problémás, hogy a legtöbb közbeszerzésre csak egy ajánlattevő jelentkezett.
A vizsgálat által érintett pályázatok többségét Várnai Tamás cégei nyerték el. Várnai volt az ügyvezetője az első Orbán-kormány idején komoly állami megrendeléseket elnyerő Ezüsthajó Kft.-nek, tavaly decemberig pedig tagja volt a TV2 igazgatóságának. Több tenderben érintett volt az MSZP óbudai elnökének, Czeglédy Gergőnek az egyik cége is (ő nem rokona Czeglédy Csabának, csak véletlen a vezetéknevük azonossága).
Czeglédy azt közölte, hogy nem tud az OLAF vizsgálatáról, Hadházy ellen azonban feljelentést tett rágalmazás miatt. Várnai cégétől egyelőre csak annyi válasz érkezett, hogy az üzletember jelenleg szabadságon van.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.