Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
418 településen, valamint 4 budapesti kerületben zajlik a gyérítés.
Ezen a héten több mint 100 ezer hektáron folytatódik a szúnyogirtás, az ország 418 településén, valamint négy budapesti kerületben – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes-szóvivője hétfőn az MTI-t.
Bóka Imre közölte: a következő időszakban Békés és Zala megyében, a Dunakanyarnál, Szekszárd térségében, a Dráva és az Ipoly mentén lesz intenzív gyérítés. Továbbá számos olyan – Pest, Fejér, Baranya és Somogy megyei – településen is csökkentik a vérszívók számát, amelyeken korábban nem volt szükség beavatkozásra.
Emlékeztetett: a program indulása óta 1343 településen zajlott a katasztrófavédelem által irányított szúnyoggyérítés, eddig összesen 611 ezer hektárnyi területet kezeltek a szakemberek.
Felidézte, hogy az elmúlt hetekben minden eddiginél intenzívebb védekezés zajlott, és számos olyan területen volt beavatkozás, ahol a korábbi években nem volt jelentős szúnyogártalom.
Ennek során a múlt héten Budapesten és 396 település belterületén, összesen 123 ezer hektáron léptek fel a szakemberek a vérszívók ellen. A Duna mentén további kezeléseket végeztek a Szigetközben, Dunaújváros, Baja és Mohács térségében. Folytatódott a gyérítés Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében, valamint a csornai régióban, Székesfehérváron, Sopronban és a környező településeken, illetve a Tisza-tónál és a Balatonnál.
Az érintett települések értesítést kapnak a kivitelezés pontos időpontjáról és módjáról, valamint a katasztrófavédelem honlapján is nyomon lehet követni, hogy mikor és hol lehet számítani szúnyogirtásra – közölte a helyettes-szóvivő.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.