Bod Péter Ákos: A lappangó, lefojtott elégedetlenség egyszer csak előbújik

Jóval kiterjedtebb, szervezettebb a magyarországi korrupció, mint a szomszédos államokban – állítja Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke.

  • hvg.hu hvg.hu
Bod Péter Ákos: A lappangó, lefojtott elégedetlenség egyszer csak előbújik

Az egykori jegybankelnök nemrég cikket is írt a témában a Válasz Online oldalára, kedden pedig a Klubrádió vendége volt. A magyar korrupcióról most azt mondta, annak jellemzője, hogy a hatalom a lopásokhoz, egész iparágak bekebelezéséhez az államapparátust is felhasználja, amiből mára stabilan működő szisztéma lett.

Bod szerint óriási különbség van a magyar helyzet és a környező országokban fellelhető állapotok között, nálunk a hatóságok nem mennek utána a korrupciós ügyeknek az egykori MNB-elnök szerint, a V4-ek többi országában ez nem így van.

A közpénzek költésének ellenőrzésére hivatott hatóságok, szervezetek vezetői politikai lojalitás alapján jutottak ugyanis pozíciójukhoz, ezért összezárnak a korrupciós ügyek fedezéséhez – mondta.

Ez egy speciális magyar helyzet véleménye szerint, ennek is betudható, hogy az emberek nem nagyon tesznek szóvá gyanús ügyeket, mert tudják, hogy a bejelentésük menne a kukába. „Ráadásul a visszaélésekről, azok mértékéről szóló hírek a magyar társadalom egyik feléhez el sem jutnak, mert a sajtó hatalom által ellenőrzött része ezekről nem beszél, ezeknek az ügyeknek legfeljebb a cáfolata jut el a címlapjaikra” – tette hozzá.

Van azonban egy folyamat Bod szerint, ami a rezsim ellen dolgozik, ez pedig az elszegényedés szöges ellentéte, amit ő látványos elgazdagodásként ír le – ezzel egy idő után mindenki szembesül. „Az oligarchák ugyanis a korrupt hatalomhoz kapcsolódva, annak jóvoltából egyre fényűzőbben fognak élni, egyszerűen azért, mert ez a természete a dolognak. Ez pedig előbb-utóbb felforrósítja a velük szembeni ellenérzéseket, amit tovább fokoz, hogy a korrupció nem csak a magasabb szinteken válik látványossá, hanem egyre inkább a helyi kiskirályoknál is, mert az ocsmány viselkedés le szokott szivárogni” – mondta.

Ez akkor jön el, amikor a gazdasági helyzet változásának ciklikussága fordulóponthoz érkezik, valamint megcsappannak az uniós pénzek is, ekkor felnyílik az emberek szeme. „A lappangó, lefojtott elégedetlenség egyszer csak előbújik, feltűnővé válik az, hogy még mindig nagyon kevés pénz jut például az oktatásra, miközben a presztízsberuházások felháborító módon mennek tovább, a rendszer kegyeltjei pedig szórják a pénzt. Nem reménytelen tehát, hogy a rezsim megrendül, de ennek feltételei közé tartozik egy világos, erős ellenzéki alternatíva is.”

Bod Péter Ákos hozzátette:

A pangás nem szokott örökké tartani, jön egy pont, amikor beindulnak a változások, ahogy ez Szlovákiában és Csehországban is látható. Azt, hogy ez nálunk mikor történik meg, nehéz előre megmondani, de addig jár a korsó.

A teljes adás ide kattintva érhető el.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.