Jakus Ibolya: Az adathalász és a tenger

Le fogunk számolni önökkel – fenyegette meg a miniszterelnök az összefogást hirdető ellenzéket, melynek képviselői a kormánypártiak korrupciós ügyeit felhánytorgató bekiabálásokkal tiltakoztak a jogaikat korlátozó házszabály-revízió, valamint a fővárosi törvény módosítása ellen. A Budapesten nyerésre álló demokratákat elgáncsoló jogszabály arról rendelkezett, hogy a fővárosi képviselők körülbelül ötödét a kormány nevezi ki, így ha a választáson győz is az ellenzék, a kinevezettek garantálják a közgyűlésben a kormánypárti többséget, és leszavazzák az ellenzék polgármesterjelöltjét. Oszt jónapot!

Az utóbbi beköpés persze valójában nem hangzott el, hiszen, mint Szellem rovatunkban felidézzük, mindez 1924-ben, Bethlen István kétharmados kormányzása idején történt. De akár ma is megtörténhet, azzal a különbséggel, hogy mostanság sokkal szaftosabb ügyeket lehetne a kormány orra alá dörgölni – mindhiába. Pimfli lakáspanama helyett kastélypanamát, holmi repceügy helyett kikötőügyet és bányaügyet.

HVG

Újabban ráadásul már nemcsak balatoni, hanem tengeri kikötőben, és nem csupán kőbányában, hanem aranybányával felérő adatbányában nyomulnak a fiúk – mindkét fejleményről részletesen beszámolunk lapunkban. Címlapsztorinkban a NER-oligarchák idei legnagyobb és legtitokzatosabb tranzakciójának eredtünk a nyomába, melynek során a Magyar Telekomtól a Jászai Gellért–Mészáros Lőrinc-duó által ellenőrzött 4iG-hez került a vevőnél sokszor nagyobb T-Systems. Az annektálással olyan informatikai szupervállalat jön létre, ami az állami intézmények, hivatalok, nagyvállalatok, bankok, önkormányzatok szolgáltatójaként egyszerre jelent biztos bevételt és irgalmatlan mennyiségű adatot; ez a cég felel történetesen a választási informatikai rendszerben kezelt adatok és szolgáltatások biztonságáért is.

Erre Orwell is biztosan csettintene, az viszont inkább Rejtő Jenő tollára kívánkozna, hogy a magyar kormány miért vásárolt Triesztben egy kikötőnek szánt területet – mindössze 300 méteres partszakasszal.

Ami legfeljebb arra alkalmas, hogy egy ellopott cirkáló lehorgonyozzon mellette,

esetleg arra, hogy tengerhajózási miniszteri biztosi címet, ne adj' isten, ellentengernagyi rangot lehessen rá hivatkozva osztogatni.

Ha ezt valaki netán komolytalannak találná, olvassa el Gazdaság rovatunk másik cikkét a jövő évi költségvetésről, amelyből kiderül, hogy a minap cirkuszművészeti miniszteri biztosnak kinevezett Fekete Péter kulturális államtitkár portfóliójába tartozó Magyar Cirkusz és Varieté, továbbá a Nemzeti Táncszínház és a Budapesti Operettszínház összesen mintegy 2,5 milliárd forintos extra támogatást kap a „magasabb színvonalú működéséhez”. Jut egymilliárd „ovis labdaprogramra” is,

nem lesz viszont szobra Felcsúton Orbán Viktornak, hiába terjesztette be egy jobbikos képviselő azzal az indoklással, hogy később legyen mit ledönteni.

Vajon a 95 évvel ezelőtti választási trükközésről szóló forgatókönyvnek lenne-e esélye az Andy Vajna halála óta egyre inkább behódoló Filmalap pályázatán? Magyarország rovatunk cikke szerint ugyanis mostanság szinte kizárólag történelmi filmek kapnak támogatást forgatókönyv-fejlesztésre. Persze nem akármilyenek, hanem olyanok, amelyek alkalmasak a nemzeti büszkeség felkeltésére. A kultúrharcosok pechjére azonban manapság inkább az olyan filmek aratnak sikert, amelyeket rejtett kamerával rögzítenek, mint legutóbb a Heinz-Christian Strache főszereplésével készült ibizai opus. Világ rovatunk cikke ismerteti a botrány nyomán módosított ausztriai pártfinanszírozási törvényt, és idézi az osztrák Telekom egyik exvezetőjének válaszát arra a kérdésre, hogy miért ad egy vállalat politikusoknak pénzt. Ellenszolgáltatás reményében.felelős szerkesztő