szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szeptemberben indulhat az infektológiai központ építése, az önkénteseket, akik a járványhelyzetben beszállnának az esetleges csúcshelyzet kezelésében, most keresik az egyetemen.

A fertőző betegségek nemcsak külön klinikát kapnak, hanem oktatóközpontot is. Ezt a Szegedi Tudományegyetem pénteken jelentette meg az egyetemi honlapon. A közbeszerzést is kiírták már hétfőn, május 7-ig lehet a projektmegvalósításra jelentkezni. Az egyetem azt írja, hogy a 2015-ös migrációs válságban született meg a klinika szükségességének a gondolata, a közbeszerzés hétfői kiírása szerint most vált sürgőssé a beruházás elindítása. Április 14-én személyes helyszínbejárásra hívják azokat a vállalkozókat, akik belevágnának a másfél milliárd forintos projektbe.

A négyszintes épületben 54 egyszobás kórtermet terveztek, a 21. század kihívásainak megfelelő infektológiai központ kialakításához, amely minden elemében megvalósítja az infekció kontrollal és járványügyi izolációval kapcsolatos irányelveit, és egyúttal képes havária helyzetek esetén – legyen az egészségügyi (járvány) vagy nemzetbiztonsági (terrorizmus, migráció, baleset) – kapacitásait rövid időn belül rugalmasan bővíteni – írják közleményükben, amelyben azt is hozzáteszik, hogy a kormány a tervezésre már 2017-ben elkülönített 76 millió forintot, az egyetem pedig 2018-ra már előkészítette a projektet.

Az is friss hír az egyetemi honlapon, bár a közleményeken április 2-i dátum szerepel, hogy az egyetemen dolgozók és a hallgatók körében is önkéntesek jelentkezését várják, akik a koronavírus következményében kialakult helyzetben részt vállalnának az ellátásban. A 24.hu pénteken írta meg, hogy önkéntesen jelentkező védőnőket képeznek ki Szegeden a lélegeztetőgépek kezelésére.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!