Legalábbis csúsztatott Gulyás Gergely akkor, amikor arról beszélt a Kormányinfón, azért szorul az EU hitelfelvételre, mert a tagállamok megsértették a lisszaboni szerződésben szereplő előírásokat. A hitelfelvétel előzménye a koronavírus, amely olyan hirtelen visszaesést idézett elő az európai gazdaságban, amelyet az uniós költségvetés önmagában nem tud hatékonyan segíteni, különösen, hogy a válsággal küzdő országokat politikailag is képtelenség a korábbinál jóval nagyobb tehervállalásra bírni.

Az sem igaz, hogy a hitelfelvétel nem a hétéves költségvetés (MFF) része, bizonyos pénzek közvetlenül az ott már kialakított alapokat egészítik ki, nagyobbik fele (560 milliárd euró) pedig az úgynevezett „következő generáció alap”, amely bizonyos reformokhoz kötve kimondottan a koronavírus utáni fellendítéshez ad vissza nem térítendő támogatást vagy hitelt. (Magyarország esetében korábbi információk szerint nagyjából 15 milliárd eurót.) Gulyás Orbánt idézve ezt cinikusnak nevezte, ám szó sincs arról (ahogy a kormány a nemzeti konzultációban is igyekszik összemosni Soros György egy publicisztikában megírt javaslatát az uniós – Angela Merkel és Emmanuel Macron által felvetett – tervvel), hogy évtizedekre adósrabszolgaságba taszítaná az EU a magyar embereket.

De miről is van szó? Az Európai Bizottság javaslata alapján a tervezett, 1100 milliárd euró körüli hétéves költségvetést egy olyan 750 milliárd eurós kerettel egészítenék ki, amelyet nem a tagállamok közvetlen befizetésével finanszíroznak, hanem a bizottság kötvénykibocsátásával. Ez azt jelenti, hogy az EU – a tagállamok jó részéhez képest kedvező feltételekkel – hitelt vesz fel a piacokról, amelynek lejárata legalább nyolc év. Ennek azért van jelentősége, mivel az EU keretköltségvetése hétéves, vagyis a visszafizetést legkorábban az azt követő keret idején fogják elkezdeni.

Arról azonban nincs döntés, ez hogyan zajlik majd. Brüsszel leginkább azt szeretné, hogy közös forrásokból történjen, ilyen lehet például az egyszer használatos műanyagokra vagy a digitális világcégekre kivetett adó, ami tehát nem a tagállamokhoz, hanem a közös uniós kasszába folyna be. A magyar kormány a közös adóztatás tervétől eddig mereven elzárkózott. Egy másik lehetőség, hogy a tagállamok fizetnek majd – a megoldás valószínűleg a kettő kombinációja lesz, erről azonban még nincs döntés. Sőt, még magáról a csomagról sem, azt a tervek szerint a jövő pénteki EU-csúcson véglegesítik a tagállamok vezetői, köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A csúcson persze nem csak a visszafizetésének módjáról fognak alkudozni. A felhasználáshoz kötött feltételeknél talán ennél is nagyobb vita várható. Mint Angela Merkel német kancellár – egyben az EU soros elnökségét adó, ebben a minőségében pedig különleges kezdeményező joggal bíró Németország első embere – jelezte a napokban: a jogállamisági kritériumokból nem engednek a költségvetés kialakítása során. A hitelcsomagot leghangosabban ellenző Mark Rutte holland miniszterelnök pedig a Financial Times friss elemzése szerint leginkább arra kér garanciát, hogy a hitelből kiajánlott pénzeket jól használják fel. Ennek jegyében olyan strukturális reformokhoz kötné a felhasználást, amelyek garantálják, hogy a támogatások és hitelek a válságból való kilábaláson túl versenyképességet is javító lépéseket segítenek elő.

Ezek a feltételek természetesen távolról sem csak Magyarország számára tűnhetnek keménynek, Gulyás Gergely mindenesetre arra utalt, a kormány azt szeretné, hogy az MFF-ben megszabott feltételektől függetlenül, kvázi szabadon lehetne felhasználható a hitel. Ezt viszont a nettó befizetők aligha hagyják majd, hiszen – ahogy a közvetlen befizetések esetében is – azok a pénzek, amelyeket a nettó kedvezményezettek akár korrupt módon használnak fel, mégiscsak jobban terhelik az ő vállukat, mint a miénket. Ilyen esetben legalábbis cinikus, amikor Gulyás Gergely arról beszél: szolidárisak vagyunk az uniós hitelprogrammal, de csak feltételekkel.