Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A PDSZ választmányi tagja szerint a tanári pálya ma már nagyon nem vonzó.
Ezer pedagógus hiányzik a tanévnyitó előtt, írja a Blikk hétfői számában. A lap a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveztének (PDSZ) választmányi tagját, Nagy Erzsébetet kérdezte ennek okairól. Szerinte a tanároknak nem lesz könnyű dolguk az idei tanévben, mert még ennél nagyobb is lehet a tanárhiány,
ugyanis azok a nyugdíjas óraadó kollégák is hiányoznak, akiket a vírus miatt küldtek el az intézmények.
"Kérdés, őket vissza lehet-e csábítani a járvány második hullámakor, vagy az egészségük érdekében inkább nem kockáztatnak a minimális pénzért, amit kereshetnek", mondta a lapnak a PDSZ választmányi tagja.
Nagy Erzsébet szerint azért kell lasszóval fogni a pedagógusokat, mert "már nagyon nem vonzó a pálya, ha egy kezdő tanár 140-150 ezer forintot visz haza. Én magam több mint négy évtized után, egy évvel a nyugdíj előtt 290 ezret kaptam a múlt hónapban, a férjem pedig csak 250 ezret". A választmányi tag közölte: ismer olyan fiatal magyar-törénelem szakos kollégát,
aki most tanulja a hidegburkoló szakmát, mert nem tud megélni a tanári fizetéséből.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) korábbi közleményében azt írta: a 10 százalékos ágazati szakmai pótlék nem tekinthető béremelésnek, illetve ott tartunk, hogy az iskolaőrök többet keresnek, mint az egyetemet végzett tanárok.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.