Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Kétezer friss negatív koronavírus-teszttel rendelkező önkéntes vett részt egy német kísérletben, hogy megtudják, hogyan terjed a koronavírus nagy tömegben, például egy focimeccsen vagy koncerten.
A hallei egyetem egy lipcsei stadionban végzett három kísérletet, mely során a résztvevők mindegyike FFP2-es maszkot és nyomkövetőt viselt. Ez utóbbit azért, hogy megvizsgálják, milyen közel kerülnek egymáshoz az emberek a tömegrendezvények alkalmából.
Az első kísérletben a hagyományos ültetési rend érvényesült, vagyis egymás melletti székekre ültették a résztvevőket, míg két másik esetben különböző ülésvariációkat próbáltak a távolságtartásra - számol be a német közszolgálati Deutsche Welle.
Mindeközben számítógép segítségével szimulációt készítettek, amelyben a levegő mozgását figyelve próbálták a koronavírus esetleges terjedését követni. A virtuális modellbe ugyanis elhelyeztek 24 vírusfertőzöttet is.
Néhány szabály betartásával le lehet csökkenteni a fertőzés veszélyét – vonta le a végkövetkeztetést Stefan Moritz professzor. Eszerint
- soha ne engedjenek teltházas rendezvényt,
- amennyiben lehetséges, inkább üljenek a résztvevők, mert így sokkal jobban lehet tartani a távolságot,
- mindig, mindenki viseljen maszkot,
- ha lehetséges, az ülőhelyeken fogyasszanak ételt és italt, illetve
- célszerű megnövelni a beléptető helyek számát, mert ott is tumultus alakulhat ki.
Ezenkívül ajánlott, hogy a rendezvényen mindenképp legyenek úgynevezett egészségügyi ellenőrök, akik felhívják a figyelmet a szabályok betartására.