Meg kellene adóztatni a járvány után otthonról dolgozókat a Deutsche Bank szerint

Az újfajta adónemből befolyó összeggel a veszélyeztetett munkahelyeket lehetne megsegíteni.

  • hvg.hu hvg.hu
Meg kellene adóztatni a járvány után otthonról dolgozókat a Deutsche Bank szerint

Koronavírus-járvány

Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.

A Deutsche Bank elemzői új ötlettel álltak elő arra, hogyan lehetne segíteni azokon a munkahelyeken és dolgozókon, ahol, illetve akiknél nem megoldott a klasszikus otthoni munkavégzés. A közgazdászok szerint a home office-ban lévők megadóztatásával elégséges plusz lenne előteremthető, hogy segítsenek a bajbajutottakon.

Az elemzők elképzelése szerint az új adófajta 5 százalékos lenne.

Azt is kiszámolták, hogy csak az Egyesült Államokban évi legalább 48 milliárd dollár folyhatna így be, Nagy-Britanniában pedig 6,9 milliárd font.

„Évek óta várat magára az otthoni munka megadóztatása, amit a Covid-járvány most még egyértelműbbé tett” – fogalmazott a pénzintézet egy stratégája.

A szakértők úgy vélekednek, hogy az otthonról dolgozók pénzt spórolnak, hiszen a munkavégzés helyszíne a saját otthonuk, irodába viszont nem járnak, így nem tömegközlekednek, és kávézókba, éttermekbe sem ülnek be fogyasztani. Ezért aztán kevesebb napi szintű kiadásuk keletkezik.

A javaslat azokra nem vonatkozna, akik egészségi okokból kénytelenek otthonról dolgozni, illetve azokra sem, akik alacsony jövedelműek, illetve az egész koncepció a járvány utáni időszakra vonatkozik.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.