Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Abe Sindzó és munkatársai a gyanú szerint több olyan gálavacsorát is tartottak, ahol a belépődíj nem fedezte a tényleges költségeket.
Törvénysértés miatt vizsgálat folyik Abe Sindzó volt japán kormányfő és több munkatársa ellen, mert az ügyészség azt gyanítja, hogy éveken át több gálavacsora költségeinek egy részét közpénzből finanszírozták – jelentette kedden a Kyodo japán hírügynökség.
A gyanú szerint 2013 és 2019 között több olyan gálavacsorát is tartottak, amelyekre a volt miniszterelnök választókörzetéből, Jamagucsiból is hívtak vendégeket, és a belépődíj nem fedezte a tényleges költségeket. A 8 millió jenre (mintegy 23 millió forint) rúgó különbözetet a gyanú szerint a miniszterelnöki hivatal állta, ami sérti a politikai finanszírozást szabályozó jogszabályt. Az ügyben az ügyészség kihallgatta a korábbi kormányfő akkori titkárát és több támogatóját is.
Abe, a titkára és a vagyonkezelője ellen májusban tettek feljelentést jogászok.
A Kyodo azt írja, hogy a rendezvényeket két tokiói szállodában tartották, 2019-ben például 800 ember részvételével. A belépő 5000 jenbe került, miközben ilyen szállodákban fejenként akár 11 ezer jenbe is kerülhet egy ilyen rendezvény lebonyolítása. Az ügyészség birtokában lévő számlák szerint a különbséget a miniszterelnöki hivatal fizette ki. A volt kormányfő a parlamentben tagadta, hogy irodája állta a rendezvények költségét. Hétfőn Abe irodája közleményt adott ki, amelyben részleteket nem közöltek, csak azt tudatták, hogy együttműködnek a hatóságokkal.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.