Szijjártó: Magyarország és Lengyelország nem hagyja magát

A német elnökség ultimátuma után változatlan a magyar és a lengyel álláspont, továbbra is blokkolja mindkét kormány az EU-s költségvetéseket. Szijjártó Péter szerint Brüsszelben a jogállamiságot a bevándorlók befogadásával hozzák összefüggésbe.

  • EUrologus EUrologus
Szijjártó: Magyarország és Lengyelország nem hagyja magát

Csak a kormányhoz közeli médiumokat hívták meg arra a brüsszeli sajtótájékoztatóra, amelyet Szijjártó Péter tartott az uniós külügyminiszterek tárgyalását követően. Szijjártó jelezte, hogy a magyar–lengyel költségvetési blokkolással kapcsolatban egyeztetett lengyel kollégájával és álláspontjuk továbbra is változatlan:

Kitartunk egymás mellett és nem adunk teret semmifajta olyan szándék érvényesülésének, amely ezt az együttműködésünket meg akarná törni.

Mindez azért fontos, mert az unió soros elnökségét betöltő Németország felszólította a magyar és a lengyel kormányt, hogy legkésőbb kedden ismertessék egyértelmű álláspontjukat azzal kapcsolatban, továbbra is fenntartják-e az uniós hétéves költségvetés és a 750 milliárd eurós helyreállítási alap blokkolását. Amennyiben igen, akkor nélkülük és más formában folytatódik a tervezés és kifizetések előkészítése.

Mindkét országnak joga van vétót emelni és a konszenzushoz tovább kellene tárgyalni. Lehetne megoldást találni, csak nem kellene összekötni olyan dolgokat, amelyeknek nincs közük egymáshoz

– jelentette ki Szijjártó. Hozzátette: “Elkötelezett hívei vagyunk a jogállamiságnak, Magyarország vezetői sokat harcoltak a szabadságért és a demokráciáért.” Azt is mondta, hogy nem hihető és nem hiteles őket beállítani olyannak, mint akik nem hinnének a jogállamiságban. Ugyanakkor a jogállamisági feltételrendszer Szijjártó szerint a bevándorlással hozható közvetlen összefüggésbe.

Átlátunk a szitán, az európai uniós bürokraták a jogállamságot a migránsok befogadásával azonosítják

– mondta határozottan a külügyminiszter. Szijjártó Péter ennek igazolására az úgynevezett Cotunoui Egyezmény megújítására vonatkozó tárgyalásokat hozta fel. Ezt a megállapodást húsz éve kötötte az európai közösség 79 afrikai, latin-amerikai és karibi országgal, most esedékes a meghosszabbítása. Az egyezményben fontos szerepet szánnak a legális, munkavállalási célú migráció elősegítésének, de ugyanígy része többek között az illegális bevándorlás elleni közös küzdelem és az illegális bevándorlók visszaküldésére irányuló együttes erőfeszítések.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.