Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ennyi ment volna ugyanis a kerületbe tervezett Lelki Egészségközpont támogatására.
Orbán Viktor a legutolsó 2020-as határozatával visszavonta a XV. kerületbe tervezett Lelki Egészségközpont teljes támogatását – írta Facebook-oldalán Cserdiné Németh Angéla DK-s képviselő.
Cserdiné szerint a legutolsó tavalyi Magyar Közlöny 120. oldalán megjelent “egy gyáva és sunyi mondat”, hogy “a Kormány visszavonja a H2. 1. mellékletében foglalt táblázat 3. sorát”.
“Képzeljék, milyen bátor ember az, aki így jelenti be azt, hogy újabb pénzt vesz el a rákospalotai, pestújhelyi és újpalotai emberektől. Ez a megjelölt sor ugyanis nem más lett volna, mint a pszichiátriai ellátás fejlesztése a Lelki Egészségközpont kialakításával. Ez most akkor nem lesz” – írta a kerület DK-s képviselője, aki szerint a miniszterelnököt és a mindezt némán tűrő helyi párttársait nem érdekli más, “csak a politikai bosszú, a büntetés és a rombolás”.
Cserdiné azzal zárja a posztot, hogy Orbán dönthetett volna másképp, “Lehoczki Ádám, Szalay Kornél Géza és Pintér Gábor pedig felléphetnének azért, hogy a pártelnöküktől ezt a pénzt a többivel együtt visszaszerezzék. Ők azonban a politikai bosszút választották a kerület helyett”.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.