Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nagy volt a mozgás a tőzsdén szerdán, a Richter új történelmi csúcsot ért el.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 437,80 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 44 684,36 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedvező napot zárt szerdán, közel egy százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, ezzel felülteljesítette a nyugat-európai és az észak-amerikai börzéket – kommentálta az adatokat Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A vezető részvények közül az OTP papírjai a közel egy százalékos gyengülés ellenére is a fontos technikai szintnek számító 14 ezer forint felett zártak.
Igazán nagy mozgás a Richternél volt, amely majdnem 6 százalékkal drágult, közel 11 milliárd forintos forgalomban.
Ennek hátterében a skizofrénia és bipoláris depresszió kezelésére szolgáló, cariprazine hatóanyagú készítményének a várható forgalmával kapcsolatos optimizmus áll, ez mozgatta a részvényárat és a forgalmat – mondta Török Lajos. A Richter árfolyama a nap folyamán 7960 forinton új történelmi csúcsot ért el, a záróára ennél alacsonyabb lett.
A Mol 8 forinttal, 0,33 százalékkal 2420 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,92 százalékkal 14 040 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397,50 forintra nőtt, forgalma 141,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 430 forinttal, 5,81 százalékkal 7830 forintra emelkedett, a részvények forgalma 10,9 milliárd forintot ért el.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.