Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Több mint kétszer annyi az új cég, mint tavaly ilyenkor. Máskor jogszabályi változás kell ahhoz, hogy ennyi új céget jegyezzenek be.
Több mint kétszer annyi az új cég, mint tavaly ilyenkor, és több mint három hónapja jár rekordmagasságokban a hazai cégbejegyzések száma – írja a Világgazdaság az Opten adataira hivatkozva. A lap szerint
2011-ben esett meg utoljára, hogy három egymás utáni hónapban 3000 feletti cégalapítást regisztráltak, és úgy tűnik, tartós ez a trend.
Az például, hogy idén áprilisban 3222 céget alapítottak Magyarországon, több szempontból érdekes: 2020 áprilisában a Covid-19 első hulláma okozta sokkhatás sokéves mélypontra lökte a cégalapítási kedvet, az így kialakult alacsony bázis és a magas aktuális értékek miatt a cégbejegyzések 2021 áprilisi száma több mint 123 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Ekkora kilengés évek óta nem volt, és korábban is főként jogszabályváltozások vagy más technikai hatások következtében fordult elő.
A mostani adatsor másik érdekessége a tartóssága. Az elmúlt három hónap cégalapítási átlaga 30 százalékkal haladja meg a rendkívül magas bázisnak számító 2019-es és 2020-as értéket is. Mivel továbbra is csak kevés céget törölnek, az országban működő társas vállalkozások száma folyamatosan nőtt.
Az egyéni vállalkozók száma még gyorsabban nő a társas vállalkozásokénál: áprilisban 6575 új egyéni vállalkozást jegyeztek be, és a növekedés alig lassul az év elejétől szigorodó kataszabályozás ellenére.
Magyarországon 523 ezer társas vállalkozás és 572 ezer egyéni vállalkozó működik.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.