Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ez lehet az oka annak, hogy sokan kaptak magasabb számlát, mint amire az előre bejelentett drágulás alapján számítottak.
A Vodafone januártól árat emelt az inflációra hivatkozva. Eredetileg azt jelentették be, hogy maximum 9,39 százalékkal emelkednek a havidíjak, de a Telex szerint vannak olyan Vodafone-ügyfelek, akik ennél nagyobb mértékű, akár 14-20 százalékos drágulást tapasztaltak a decemberi számlájukhoz képest.
A cég szerint nem lehetséges a 9,39 százaléknál magasabb mértékű díjkorrekció egyetlen előfizetőnél sem, az viszont előfordulhat, hogy „valamilyen egyéb kedvezmény torzítja a számla végösszegét.
A lap egy konkrét példát végig számolva arra jutott, hogy a szerződésben foglalt kedvezmények a havidíjakkal ellentétben nem követik az inflációt, emiatt vannak olyan januári számlák, amik a több mint 10 százalékkal drágábbak a decemberinél.
Mivel a többi telekommunikációs céghez hasonlóan a Vodafone is arra hivatkozva emelt díjat hogy „meg akarják tartani az ár-érték arányt” az infláció mellett is. Arra a kérdésre, hogy miért csak a havidíjakat korrigálták, miközben a kedvezményt nem, a Vodafone annyit közölt, hogy ez „üzleti döntés volt”.
A hvg.hu-val a Vodafone Magyarország sajtóosztályán azt is közölték: „Minden érintett előfizető havidíja egységesen 9,39%-kal növekedett. Az egyéni kedvezmények összege nem változott. Ennek alapján az új havidíj összege úgy számolható ki, hogy az eddigi alaphavidíjat felszorozzuk 1,0939-cel, majd ebből az összegből levonjuk az eddigi kedvezmény változatlan összegét.”
Kiderült, mi lehet a Vodafone új neve
Megváltozik a Vodafone Magyarország neve, miután a 4iG-hez tartozó Antenna Hungária és Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. január végéig felvásárolják a szolgáltatót. Egy domainbejegyzés árulkodik arról, mi lehet az új név.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.