Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A jegybank június végi inflációs jelentése lehet mértékadó arra vonatkozóan, hogy hozzá kell-e nyúlni a bérekhez.
Az idei évre vonatkozó minimálbér- és bérminimum-emelésről szóló megállapodásban azt tüntették fel, hogy ha a fogyasztói árindex meghaladja az inflációs előrejelzést, akkor a felek tárgyalni fognak egy évközi minimálbér- és bérminimum-emelésről – emlékeztetett a 24.hu.
A kormány a decemberi tárgyalásokon 15-18 százalék körüli éves inflációval számolt, és bár január óta valamelyest csökkent a pénzromlás üteme, áprilisban még így is 24 százalékos drágulást mért átlagban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az év második felére várt lassulás ellenére sem kizárt, hogy az előre jelzettnél magasabb lesz az éves inflációs érték. A KSH első félévi inflációs adatai július 7-ére várhatóak, a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése pedig június végére. A szakszervezetek adott esetben az év második felében hívhatják tárgyalóasztalhoz a kormány képviselőit.
Alig fékez az infláció, mindössze 24 százalékosra lassult
Változatlanul nagyon magas a magyar infláció, és még márciushoz képest is tovább nőttek az árak. Apró jó hír, hogy az élelmiszerárak emelkedése havi szinten véget ért. Lassan most már tényleg itt az ideje, hogy érdemben csökkenjen az infláció, ne csak pár ezrelékponttal, mint februárban és márciusban - így várhattuk azt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétegye a friss adatot.
Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy a bérmegállapodás alapján nemcsak az inflációs adatokat érdemes figyelni, hanem azt is, mi történik a bruttó hazai termékkel. Noha technikai recesszióba került az ország, de az éves várakozás még mindig pozitív. Meglátása szerint az évközi egyeztetést nagy valószínűséggel megtartják. Megjegyezte, hogy ha mégsem így lesz, akkor a szakszervezet kezdeményezi a kapcsolatfelvételt és a tárgyalást.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára megerősítette a 24.hu-nak, hogy folyamatosan egyeztetnek egymással a kormány, a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek képviselői. Hozzátette, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) jelenleg is folyik a munka, a többi között téma a külföldi munkavállók foglalkoztatása és az uniós jogharmonizáció is.
Perlusz elmondása szerint az még nem derült ki, mikor kerül napirendre a minimálbér-korrekció, de erről is rendszeresen tárgyalnak a felek. A VOSZ főtitkára arra számít, hogy júniusban fognak erről egyeztetni. Szerinte az MNB június végi inflációs jelentése mértékadó támpont lehet arra vonatkozóan, hogy hozzá kell-e nyúlni a bérekhez.
Perlusz László szerint a megállapodásban jelzett 15-18 százalékhoz képest most még határértéken van a várható éves infláció. Az MNB 15 és 19,5 százalék közötti értéket becsült legutóbbi inflációs jelentésében, míg a GKI 19 százalékot valószínűsít. Az Erste elemzői szerint az éves index várhatóan júliusig 20 százalék felett marad.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.