Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A magyarvasut.hu szerint Röszke és Szeged között még nem végeztek a munkákkal.
Mégsem indul meg a vasúti személyforgalom Szeged és Szabadka között, ahol a tervek szerint a jövő hét elejétől napi két vonatpár járt volna – írja a magyarvasut.hu.
A vasútvonal felújításával már korábban is voltak gondok. Június 30-tól – műszaki és technikai problémákra hivatkozva – a kivitelező V–Híd Építő Zrt. függesztette fel határozatlan időre a munkálatokat. Később mégis folytatták, és maga Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy az új Szeged–Szabadka-vasútvonalon várhatóan október 23-án indul meg a személyforgalom.
A szaklap információi szerint a vonal szerb oldalán már valóban befejezték a rekonstrukciót és villamosítást, Röszke és Szeged között azonban még folyamatban van a fejlesztés.
Ennek ellenére a tehervonatok – korlátozásokkal – már egy éve itt közlekednek, hiszen a Kelebia–Budapest vonalon szintén folyó újjáépítés miatt arra nem mehetnek.
A halasztásról megkérdezték a MÁV-ot, de a vasúttársaság egyelőre nem válaszolt.
(Címlapképünk illusztráció.)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.