Versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Érd és Térsége Regionális Víziközmű Kft. (ÉTV) valószínűsíthető jogsértését.
A cég ivóvíz-szolgáltatást végez Érden, továbbá a vízellátó, illetve szennyvízelvezető rendszereket üzemelteti Diósdon, Herceghalomban, Pusztazámoron, Sóskúton, Tárnokon, Törökbálinton és Remeteszőlősön. A vállalkozásnak jelenleg az első hét település önkormányzata a tulajdonosa, emellett szakmai befektető benne a Veolia Víz Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
A versenyhivatal gyanúja szerint a ÉTV indokolatlanul magas mértékben állapította meg a mellékvízmérők műszaki átvételéért és zárral való ellátásáért (plombálás) fizetendő szolgáltatási díjakat.
A kifogásolt magatartás az ÉTV működési területén vezetékes mellékvízmérő órával rendelkező valamennyi ügyfelet érintheti az új mellékvízmérők felszerelésekor, valamint azok rendszeres és kötelező cseréjekor. A vállalkozás a GVH szerint valószínűsíthetően visszaélt gazdasági erőfölényével, ezzel pedig többletköltségeket okozott az érintett területen élő fogyasztóknak.

A hatóság kiemelte: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás elkövette a jogsértést. Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására hat hónapja van a GVH-nak, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható.
A versenyhatóság korábban több víziközmű-vállalkozással, köztük az ÉTV-vel szemben is folytatott versenyfelügyeleti eljárást. A 2012-ben lezárt eljárásában megállapította, hogy a cég túlzottan magas díjat alkalmazott a mellékvízmérők plombálásáért olyan esetekben, amikor azokat más vállalkozás szerelte fel vagy cserélte ki, így pedig visszaélt erőfölényes piaci helyzetével. 2013-ban a tatabányai Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-t, 2015-ben pedig a pécsi Tettye Forrásház Zrt.-t marasztalta el hasonló jogsértések miatt.
https://hvg.hu/gazdasag/20250204_acsi-katodgyar-eszakdunantuli-vizmu-meszaros-lorinc-kozbeszerzes