MI-ügynök a HR-osztályon: Mire figyeljünk?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
Ismételten a brüsszeli bürokraták alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság, miután nem sikerült tárgyalásokkal elkerülni az amerikai vámintézkedéseket, mivel az utóbbi hónapok tétlenségben teltek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.
Szijjártó szerint tavaly november óta tudható, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok új elnöke, és ő patrióta gazdaságpolitikát fog folytatni, amelynek a keretében vámemelésekre is sor kerülhet.
„Mindezt tudta mindenki, tudhatták Brüsszelben is. Mégis az elmúlt hónapokban Brüsszel semmit nem tett ebben a kérdésben (…) Egyetlen komolyan vehető tárgyalási ajánlatot sem tett Brüsszel az Egyesült Államoknak” – mondta.
„Most mindenki sápítozik és mindenki sikoltozik az amerikai vámintézkedések miatt. De a kérdés, hogy hol volt Brüsszel. Hol voltak az Európai Bizottság jól fizetett bürokratái az elmúlt hónapokban? Miért nem tettek egy olyan tárgyalási ajánlatot az Egyesült Államoknak, amellyel ezek a vámintézkedések elkerülhetőek lettek volna?”
Szijjártó azt is megállapította, hogy az autóipar jelenti az európai és az amerikai gazdaság gerincét, és míg az Egyesült Államok 2,5 százalékos vámmal sújtotta eddig az európai behozatalt, fordítva ez tíz százalék volt. „Miért nem csökkentette az Európai Unió 2,5 százalékra az autóipari vámokat? Ezt a javaslatunkat többször megtettük, Brüsszelben azonban olyan emberek ülnek és vesznek fel súlyos eurótízezreket havonta fizetésként, akik képtelenek átgondolni egy ilyen helyzetet, képtelenek jó stratégiai döntéseket hozni”
Ismételten a brüsszeli bürokraták és a von der Leyen-bizottság alkalmatlanságának árát fizeti meg az európai gazdaság. Az amerikaiakkal tárgyalni kell, mint ahogyan mi, magyarok is számos gazdasági együttműködési kérdésben tárgyalunk az amerikai kormánnyal.
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8 ezermilliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
Radványi Viktória a francia nagykövetség egyik ünnepségén találkozott össze a miniszterrel.