Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az elmúlt egy napban sehol nem találtak újabb száj- és körömfájás-esetet, de így is szükség van további szigorításra – jelentette be az agrárminiszter.
Nem tört ki újabb helyen száj- és körömfájásjárvány Magyarországon – közölte Nagy István agrárminiszter, miután az állategészségügyi operatív törzs ülésezett.
A miniszter az MTI tudósítása szerint elmondta: arról döntöttek az ülésen, hogy minden olyan telepen, amely a vírussal érintett, a rendőrség fogja ellenőrizni a bemenő és a kihajtó személyforgalmat is. Ezen kívül elrendelték, hogy minden telepnek egy kijelölt állatorvosa legyen.
Azt is elmondta, hogy Szlovákiában újabb kitörés van, ezért be kell tartani minden olyan szabályt, amely a védekezést szolgálja.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.