Ahol még a kenyérért is kokainnal fizetnek

Kolumbiában elvben véget ért a több évtizedes polgárháború. A szélsőbalos ideológiát hangoztató, de leginkább a kokainból élő terrorszervezet, a FARC megadta magát. Megegyezett a kormánnyal, letette a fegyvert, és mostantól politikai pártként működik. Elvben.









Demjánnál is elszakadt a cérna, felszámolná az állami Malév GH-t

Újabb beszállító kezdeményezett felszámolási eljárást az állami hátterű földi kiszolgálócég ellen: a Demján Sándor nagyvállalkozó közvetett érdekeltségébe tartozó Airport Security. A milliárdos adósságokat felhalmozó egykori Malév-leány – egy furcsa pályázaton keresztül – a napokban vette át a Wizz Air teljes kiszolgálását, amihez éppen masszívan toborozza a dolgozókat.





Lezajlott az ügylet: ilyet még sosem csinált Magyarország

A magyar állam 1,2 milliárd dollár névértékű, dollárban jegyzett államkötvényt vásárolt vissza, ennek fedezetére pedig 1 milliárd euró névértékű eurókötvényt bocsátott ki - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán este.



A kormány nemet mond a budapesti felhőkarcolóra

Ha valamikor fel is épül egy felhőkarcoló, annak a kormány álláspontja szerint valóban unikális épületnek kell lennie, nem egy módosított típustervnek. Könnyen lehet tehát, hogy ellehetetlenül a Kopaszi-gátra szánt Mol Campus.


Már nem a BMW-örökösök a leggazdagabb németek

Több év után már nem a BMW autógyár örökösei, hanem a több vállalatcsoportban érdekelt Reimann család vezeti a leggazdagabb németek listáját, amelynek legfrissebb változatát szerdán tette közzé a német Manager Magazin.



Maradásra kéri a magyar dolgozókat is Theresa May

Theresa May brit kormányfő a konzervatívok pártkongresszusán azt kérte, hogy a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok a brit uniós tagság megszűnése után is maradjanak az országban.