Putyin elmondta a világnak, milyen volt Trumppal

Az orosz elnök "teljesen normális tárgyalópartnernek" nevezte az amerikait, szerinte Trump nem olyan, mint a tévében. Hamburgi beszélgetésük a tervezet fél óra helyett több mint két órán át tartott.


Ilyen még nem volt: Tesco-dolgozók tüntettek egy áruház előtt - videó

Több szakszervezet segítségével hoztak össze egy tüntetést a Fogarasi úti Tesco elé, ahol szerte az országból eljöttek azok a dolgozók, akik béremelést követelnek. A többi közt azt sérelmezik, hogy kevés a dolgozó, így túl sok munka jut egy-egy Tesco-alkalmazottra és ráadásul a legtöbb esetben minimálbérért, amely ugyan emelkedett az elmúlt évben, ám az áruház dolgozói többet követelnek.











Szabálytalanul használhatták fel Soros képét

Az MTI archívumból 60 ezerért vásárolta meg a fotót Lounge Design, de megsérthették az Általános Szerződési Feltételeket. Az MTVA szerint ez puszta feltételezés, mindenesetre rövidre zárták a kérdést.




MSZP-s kérdésre mozdult Polt

Az önkormányzat számára előnytelen földcseréről szereztek tudomást, Polt továbbította bejelentésüket az illetékes ügyészségnek.