Drágább most az élet, mint egy éve
A KSH szerint 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak januárban, mint tavaly.
A KSH szerint 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak januárban, mint tavaly.
MTI
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a "közelálló" személyeknek túl olcsón kiadott önkormányzati bérlakások ügyében. Délutánra már a kerület vezetése is értesült erről.
hvg.hu
Nyolcvanmillió forintot ad az állam a lakópark ügyének rendezéséhez, amely alatt illegálisan tárolt vegyszerek okoztak robbanásokat 2010-ben. A lakók helyzete azóta rendezetlen.
hvg.hu
Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint 2 százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves magyarországi infláció.
MTI
Az európai gazdasági élénkülés tavaly ellenállónak bizonyult a globális kihívásokkal szemben, és a várakozások szerint az idén és a következő évben is folytatódni fog. Csaknem tíz év óta először fordul elő, hogy a teljes előrejelzési időszakban (2016, 2017 és 2018 ) az EU minden tagállamában növekedésre számít a Bizottság. Igaz, a testület frissen közzétett jelentésében van egy fontos "de": a növekedési kilátásokat a szokásosnál nagyobb bizonytalanság övezi.
hvg.hu
Csaknem kétmillió dollárba kerül egy hüvelyknyi, azaz 2,54 centiméternyi hó eltakarítása New Yorkban – derült ki a város főszámvevője által közzétett adatokból.
MTI
A háztartások fogyasztása lehet a növekedés fő hajtóereje.
MTI
Egy ismert vállalkozót is megelőzne a leggazdagabbak hazai toplistáján az a magyar lottózó, aki másodmagával eltalálta az Eurojackpoton kihúzott 5+2 számot.
hvg.hu
Tájjellegű új házak rozsdás kerítéssel, és még jobban berozsdált helyi gazdasággal. A legfiatalabb ingatlanokat felvonultató településeken jártunk.
Torontáli Zoltán
Magasabb kamatszintre és erősebb dollárárfolyamra kell felkészülnie a világgazdaságnak - jelentette ki a Dubaiban zajló ötödik nemzetközi kormányzati csúcstalálkozón Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója.
MTI
Kiszáll az atomerőművek építéséből a japán Toshiba, mert beleroppant az általa megvásárolt amerikai Westinghouse veszteségeibe.
Nagy Gábor
Egymásnak esett a kormányzati pályázat miatt a Vodafone és a Magyar Telekom, a magyar kamionosokat meg elkezdték kiszorítani a nyugati utakról. A Heineken már valószínűleg bánhatja, hogy magára húzta a romániai névpert. Újabb egyházi munkaszüneti nap jöhet már ezen a tavaszon, s ha lesz olimpiai népszavazás, a kormányzati álmoknak nagyon úgy fest, reszelnek.
hvg.hu
Ennyire hülyének néznek, és ennyire totálisan inkompetens az egész rendszer. Vélemény.
Deczki Sarolta
A januári áfacsökkentés után főleg a nagyobb üzletekben lett olcsóbb a baromfihús. A madárinfluenza miatt a karácsonyi kacsacomb veszélybe került.
G. Tóth Ilda
Folyamatosan csökken a szociális juttatások mértéke a bruttó hazai termékhez képest Magyarországon a jobboldal 2010-es választási győzelme óta. Az eddigi utolsó baloldali kormány 2009-ben még a GDP 22,4 százalékának megfelelő összeget fordított népjóléti kiadásokra. A következő fél évtizedben a szóban forgó juttatások mértékét 19,9 százalékra faragta le az Orbán-kormány – derül ki az Eurostat közelmúltban megjelent, A szociális védelem kiadásai 2014 című jelentéséből.
HVG
Némi politikai pávatánc után a kormány nyilvánosságra hozta az Európai Csalásellenes Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról készült jelentését. Az igazság kiderítése még hátravan.
Szalai Anna
Aki csak a térképeket látja, azt gondolhatja, Budapest kínálja a 2024-es olimpiára pályázók közül a legkönnyebben megközelíthető versenyhelyszíneket. A valóság már közel sem ennyire szép.
hvg.hu
Kénytelen volt távozni posztjáról a litván idegenforgalmi hivatal vezetője, mert legújabb online országimázskampányukban a hazai látnivalók mellett külföldi, finnországi és szlovákiai tájakkal népszerűsítették hazájukat.
MTI
Azonnali hatállyal megtiltotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az FxLoop Investment Kft.-nek és egy természetes személynek, hogy jogosulatlanul betétgyűjtést végezzenek. Az MNB feljelentést is tett.
hvg.hu
A Vodafone a Telekomot pereli be, a Telekom viszont a Vodafone-t. Egyelőre nem tudni, hogy melyik cég lehet a kormányzati szervezetek mobilszolgáltatója.
hvg.hu