Sportos malacokban a jövő

A kínai Peng Fenghui farmján a szabad tartású malacok úszással és futással is töltik mindennapjaikat. Állítólag egészségesebbek, és jobb is a húsuk.





Felejtsük el az OEP-et, NEAK lesz a neve újévtől

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változtatják az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nevét 2017. január 1-jétől – derül ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.





Erzsébet tér: Áder igazat adott Tarlósnak

Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek azt a törvényt, amely állami tulajdonba vette volna a budapesti Erzsébet teret – derült ki pénteken. A főváros csütörtökön nyilvánosan is elégedetlenségét fejezte ki a jogszabály miatt, mert arról az indoklásuk szerint nem volt érdemi egyeztetés a kormánnyal.



Újabb fekete pont jár a Vörösmarty téri karácsonyi vásárnak?

Az éjszakai viharos szél megtépázta az egyik Vörösmarty téri lacikonyha ponyváját, és egy arra járó megdöbbent azon, amit bent látott: a nyitott pulton fedetlenül hagyták éjszakára az ételeket – számolt be a 444.hu. Ez a minőségi és egyéb más problémák mellett azért is felháborító, mert az évente több százezer látogatót vonzó vásáron meglehetősen drágán adják az ételt, italt is.


Elmaradt a tőzsdei Armageddon Trump diadala után

Rekordokat dönt az amerikai tőzsde és a dollár Donald Trump győzelmét követően. A piacokon gazdaságélénkítő kormányprogramra és kamatemelésre számítanak, rosszul jöhet viszont a dollár ereje azoknak az államoknak, amelyek abban adósodtak el.