Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Elöregedett és rossz műszaki állapotban van a ferihegyi irányítótorony, amit a tervek szerint fokozatosan vonnak majd ki a forgalomból. Egy távirányítású toronyközpont veszi át a feladatait.
Már a jövő év első felében átveheti a ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzetben a HungaroControl távirányítású központja, 2020-ra pedig várhatóan teljesen megszűnik a munka a ferihegyi reptéri helyszínen – mondta a Magyar Időknek Szepessy Kornél, a HC vezérigazgatója.
Sikerrel tesztelték ősszel az élő, helyszíni kamerafelvételek alapján működő távirányítású toronyközpontot, amelynek segítségével a budapesti repülőtér le- és felszálló gépeinek irányítását egy távoli központban végzik el.
Szepessy Kornél szerint az elöregedett és rossz műszaki állapotban lévő ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzet esetén már a jövő év első negyedéve után a HungaroControl távirányítású központja veheti át. 2018-ra a mindennapi irányítási tevékenység is átkerülhet a HC központba, míg a ferihegyi torony megmarad kényszertartaléknak. A harmadik lépcsőben pedig 2020-ra a tervek szerint a HC központban egy normál és egy kényszerhelyzeti irányítóközpont is működni kezd, és teljesen átveszi a ferihegyi torony munkáját.
A távirányítású toronyközpontban tréningeket és képzéseket is végeznek majd. Az új technikai megoldás a NATO-t is érdekli.
A lap szerdai számában megjelent írás szerint a távirányítású torony más magyar repülőtereken is alkalmazható, például a debreceni légikikötőben, amelynek 1,3 milliárd forintos fejlesztéséről a közelmúltban döntött a kormány. De a HC távirányítású tornya a kecskeméti repülőtér polgári és katonai légi forgalmát is el tudná látni.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.