Légi járat indulhat Pécsről Münchenbe

A Dunántúli Napló szerint a Pécsi Holding megbízott egy vállalkozót a Pécs-Pogányból történő müncheni járatindítás előkészítésével. Valószínűleg a kifutópályát is meghosszabbítanák. Pogány község polgármestere a sajtóból értesült a tervről.


Mégsem adták el az Indexet

Arról tájékoztatták az Index szerkesztőségét, hogy nincs alapjuk az utóbbi napokban felröppent híreszteléseknek, nem adták el a lapot, nem volt szó Simicska-féle szerződéses opció lehívásáról, és amerikai tulajdonos sem lépett közbe – értesült a hvg.hu. Úgy tudni, a közeli jövőben sem várható tulajdonosváltás a lapnál.


Brit nagykövet: A londoni magyarok nyugodtan készítsenek egy teát

Nem készültek arra, hogy a brit szavazók tényleg a kilépés mellett döntenek, de a gazdasági vészhelyzet elkerülésére azért voltak tervek a fiókban – mondta Iain Lindsay budapesti brit nagykövet. Azt üzeni, a londoni magyarok ne aggódjanak, egyelőre minden marad a régiben. Skócia nem megy sehová, Észak-Írország és Wales pedig aztán végképp. Interjú.



Varga: nem volt hatással a Brexit a magyar állampapírokra

A nemzetgazdasági miniszter szerint kiugróan magas érdeklődés jellemezte a keddi 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukciót, és ebből arra lehet következtetni, hogy a múlt csütörtöki brit népszavazás eredménye nem lesz hatással a magyar államadósság finanszírozására.


Merkel: felejtsék el a britek az uniós előnyöket a kilépés után

A német kancellár szerint Nagy-Britannia várható kilépése ellenére az Európai Unió megőrzi mindazokat a történelmi jelentőségű vívmányokat, amelyeket elért. Angela Merkel a német parlamentben szólalt fel kedden. Azt is mondta: az unió elég erős ahhoz, hogy leküzdje azokat a nehézségeket, amelyekkel az Egyesült Királyság távozása jár.




Már Afrika is jobb befektetés, mint mi

Vannak dolgok, melyek akkor is megtörténnek, ha a magyar kormány nem vesz róluk tudomást. Ilyen a megújulóenergia-befektetések fokozódó térnyerése is; Kína, India, az Amerikai Egyesült Államok, valamint az Egyesült Királyság után a nagy zöldenergiás projektfejlesztők figyelme Afrika felé fordul.


Megvan az amerikai alku, legalább 15 milliárd dollárt fizet a VW

A Volkswagen megállapodásra jutott az amerikai autótulajdonosokat képviselő ügyvédekkel és a szövetségi kormánnyal a dízelbotrány miatt benyújtott keresetek rendezéséről, amelynek alapján legkevesebb 14,7 milliárd dollárt kell kifizetnie a német autógyártónak különböző jogcímeken, ezzel azonban csak a perek egy része zárulhat le – közölték a tárgyalásokat jól ismerő, névtelenül nyilatkozó források.




Kihallgathatta az OLAF a roma önkormányzat volt elnökét

Bár kikerült a projekt az uniós elszámolásból, mégis vizsgálódik a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) az Országos Roma Önkormányzat irányítása mellett zajlott Híd a munka világába program ügyében – írta a Magyar Nemzet, amely szerint az uniós hivatal kihallgatta Hegedűs Istvánt, a szervezet volt elnökét.






Rátette a kezét a maffia a kenyérre

A maffia évek óta zsarolta a kenyérárusokat Nápolyban, emiatt a délolasz nagyváros lakóinak kilónként 1,30 eurót kellett fizetniük az alapvető élelmiszerért a kerek 1 euró helyett.